eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Lebuktatják a lisztkartellt

Nemzetközi lisztkartellre gyanakszik, ezért vizsgálatot indított a francia Gazdasági Versenyhivatal tucatnyi francia és német malom ellen. A hatóságok azt feltételezik, hogy a két piac meghatározó szereplői megegyeztek a két ország közötti lisztszállítások mennyiségéről, és ezzel befolyásolták az árakat.

A vizsgálat az esetleges büntetéseket megúszni kívánó német Werhahn malom önfeljelentése alapján indult el, és az információt kedden közlő Le Figaro című napilap úgy tudja, tíz német és nyolc francia malom képviselői 2002 és 2008 között rendszeres találkozókat tartottak.

Ezeken a megbeszéléseken az inkriminált cégek vezetői arról döntöttek, hogy a két ország között zajló, a boltokban kapható egykilós kiszerelésű lisztkereskedelem forgalmát évi 15 ezer tonnában korlátozzák.

A fentiek mellett a Versenyhivatal azt gyanítja, hogy a francia France Farine és a német Back Mühle értékesítési hálózat felállításával a malmok közvetlenebb módon is korlátozták a versenyt a piacon.

Az érintett cégek vezetői egyelőre tagadják a vádakat, de vannak akik már az esetleges kiszabandó büntetési tételek miatt aggódnak, tudván, hogy a Versenyhivatal nemrég szigorított saját bírságolási politikáján.

A malmok helyzetét tovább nehezíti, hogy a Le Figaro úgy tudja, a hatóság egy másik kartellgyanús ügyben is vizsgálódik, amely 2007-re nyúlik vissza és amely a pékségeknek eladott liszt árának a befolyásolására irányult.

Az ügynek az ad sajátos aktualitást, hogy a francia média immár hetek óta a liszt várható drasztikus, 15-20 százalékos drágulására készíti fel a fogyasztókat. A most megindított eljárás láttán sokan arra a következtetésre juthatnak, hogy a legszegényebb vásárlókat érzékenyen érintő áremelkedés valójában a spekulációnak tudható be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×