Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Mérföldkő lehet a lisszaboni NATO-csúcs

Mérföldkőnek számító csúcstalálkozót tart Lisszabonban a NATO. A szövetség tagjai az afganisztáni háború lezárását vitatják meg, és sor kerülhet valamiféle kiegyezésre Oroszországgal is. Hamid Karzai afgán és Dmitrij Medvegyev orosz elnök személyesen vesz részt a találkozón.

A 28 NATO-tagállam hangzatos tervekről, például az "Új Stratégiai Koncepcióról", a közös védelem mikéntjéről tárgyal majd Portugáliában, nagyobb érdeklődésre tart számot azonban az afganisztáni hadműveletek jövője.

A szövetség több tagja 2014-ig át akarja adni Afganisztán ellenőrzését a kabuli kormánynak, bár az amerikai katonai vezetés szerint az időpont nincs kőbe vésve.

Valószínűleg elhangzanak olyan érvek is, hogy a tálibok és más lázadók megpróbálják kihúzni addig, amíg a külföldiek távoznak, és újra átvenni az irányítást. David Cameron brit miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a jelentős áldozatokat elszenvedő britek 2015-re kivonulnak az országból. Hamid Karzai afgán elnök, aki a tervek szerint szombaton szólal fel, korábban már jelezte: 2014-ben az afgán kormánynak kell átvennie az irányítást.

A NATO mozgásterét szűkíti, a tagállamok egy részét sújtó költségvetési és pénzügyi válság. Valószínűleg emiatt is próbál a szövetség közeledni Oroszországhoz.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök is jelen lesz Lisszabonban - két évvel ezelőtt, a grúziai háború idején a felek még ellenségesen tekintettek egymásra. Az oroszok szerint a grúz hadsereg a NATO-támogatás tudatában próbálta visszafoglalni szakadár tartományait. A szövetség azóta visszalépett: Grúzia és Ukrajna NATO-tagsága lekerült a napirendről, sőt Brüsszel együttműködést ajánl Moszkvának a rakétavédelemben.

Barack Obama amerikai elnök azzal akarja sínen tartani a közeledést, hogy ragaszkodik az oroszokkal kötött, nukleáris fegyverzetekről szóló szerződés szenátusi jóváhagyásához. "Ennél nincs nagyobb nemzetbiztonsági prioritás" - üzente az elnök a januárban összeülő új Kongresszusnak, amelynek alsóházában többségbe kerültek republikánus ellenfelei, akik felvetették, hogy nem kellene ratifikálni a megállapodást.

A közeledés további oka, hogy a NATO-nak szüksége van az orosz segítségre az afgán akcióhoz. A pakisztáni utánpótlási útvonalak nem biztonságosak, az oroszok viszont hajlanak arra, hogy a NATO növelje a területükön keresztül történő szállítást csapatainak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×