Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
317.06
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megállapodtak a szlovák kormányprogamról

A szlovák jobbközép kormánykoalíció pártjai megegyeztek a kormányprogramról. Adó- és áfaemelés egyelőre nem lesz. A tervezetet még jóvá kell hagynia a kabinetnek, majd a parlamentnek is.

A kedd hajnalig tartó, nyolc órás egyeztetés után Iveta Radicová kormányfő közölte, hogy a kormányprogramot a fellendülés, Szlovákia rehabilitációja, a gazdaság újraindítása, a fokozatos lépések értelmes politikája, az államháztartás konszolidációja és a vállalkozói közeg vonzóbbá tétele jellemzi.

A kormányfő hangsúlyozta: a korábban megjelent információkkal ellentétben nem vezetnek be egységes, 19 százalékos áfát, így a könyvekre, a gyógyszerekre és bizonyos mezőgazdasági termékekre továbbra is 10, illetve a 6 százalékos adóteher rakódik.

A kormány nem nyúl a nyugdíjrendszer két pilléréhez sem, azaz nem módosítja az azokban befizetendő járulékok arányát, sőt, olyan alkotmánymódosítási javaslatot terjeszt be, amely stabilabbá teszi a második nyugdíjpillért.

A korábbi híresztelésekkel ellentétben a jelenlegi 62 éves nyugdíjkorhatárt sem emelik meg a következő négy esztendőben.

A szociális és munkaügyi fejezetben jelentős változások történtek a program korábbi változathoz képest. Alapvető járulékreform lesz, amelynek részeként bevezetik az egységes kivetési alapot minden járulék tekintetében, így egyszerűsítik a járulékfizetési rendszert.

A kormányfő közölte, legtovább az egészségügyről egyeztettek, de az oktatási, a belügyi és a közlekedési fejezetekről is parázs vita alakult ki. Hosszasan időztek a kisebbségekért felelős kormányalelnöki tisztséghez kapcsolódó hatásköröknél is.

A programtervezet szerint bevezetik a közbeszerzésekhez kapcsolódó elektronikus ügyintézést, az állammal kötött szerződéseket pedig az interneten hozzák nyilvánosságra.

Az új kormány nem tervezi a stratégiai vállalatok privatizációját, ugyanakkor a pozsonyi repülőtér és a Cargo Slovakia vasúti teherfuvarozó cég körüli helyzetet valamiképpen meg akarja oldani, e két esetben külföldi befektetők bevonásával is számol.

A kormányfő az államháztartás hiányának csökkentésével kapcsolatban közölte: a konkrét intézkedések meghozatala előtt a minisztériumoknak fel kell térképezniük az egyes területek helyzetét.

A költségvetés bevételeit a túl drága közbeszerzések leállítása és megszüntetése, a korrupcióellenes intézkedések, a gazdaság felélesztése, új munkahelyek létrehozása növelheti - hangsúlyozta Radicová.

A tervezetet szerdán megvitatja a kormány, majd a jövő hét elején a parlament elő kerül; a képviselők várhatóan augusztus 4-én szavaznak róla.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×