Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
316.62
bux:
153769.5
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Súlyosak a gondok a hadseregben

Berlinben a hadsereg polgári főfelügyelője rossz bizonyítványt állított ki a katonaságnál uralkodó állapotokról. Kiváltképpen az egészségügyi ellátás terén mutatkozó nehézségeket ostorozta éves jelentésében.

Reinhold Robbe a védelmi minisztérium számára készített jelentésében rámutatott arra, hogy a katonanők hátrányos megkülönböztetése, sőt szexuális jellegű zaklatása ma is gyakori eset a hadseregben.

A frissen sorozottakat nem egyszer megalázó helyzetbe kényszerítik a feletteseik, de a neonáci színezetű tivornyákat sem sikerült teljesen felszámolni, holott az előző évek jelentései nyomán a parancsnokok nagyobb figyelmet szenteltek az ilyen kisiklásoknak.

A véderő strukturális felépítése is reformra szorul, mert komoly akadozások vannak a parancsnokságok közti együttműködésben.

Egyre nagyobb problémának tűnik az egészségügyi ellátás romlása is: sok esetben csak polgári orvosok bevonásával tudtak úrrá lenni a betegségeken, egyre kevesebb ugyanis a katonaságnál a mentőorvos, a sebész, a szemész és a fogász. Ennek is főleg anyagi okai vannak, mert a védelmi minisztérium kiadásaira is rányomja bélyegét az általános takarékosság.

A berlini törvényhozás által megbízott főfelügyelő szerint az Afganisztánba kivezényelt 2500 főből álló német alakulat egészségügyi ellátásában is komoly fennakadások vannak, és a bevetések során traumát elszenvedett katonák utókezelése sem biztosított.

A jelentés ugyanakkor elismeréssel méltatta a külföldre vezényelt egységek összetartását valamint találékonyságát a nehéz helyzetek áthidalására.

Reinhold Robbe öt évvel ezelőtt vette át a hadsereg feletti polgári ellenőrzést de jelezte, hogy most előterjesztett jelentése az utolsó, mert megválik tisztségétől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×