Infostart.hu
eur:
355.03
usd:
311.68
bux:
139248.05
2026. június 30. kedd Pál

Bíróság előtt az "embercsempész" amerikai misszionáriusok

Egy haiti bíró meghallgatta amerikai misszionáriusok egy csoportját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy gyerekeket próbáltak kicsempészni a katasztrófa sújtotta országból. A 33 állítólagos árváért közben jelentkeztek a szüleik.

Az idahói baptista csoportból öt nőt órákon át hallgatott ki egy haiti bíró, és szerdán a férfiak is megjelennek majd előtte. A misszionáriusokat - egyelőre nem hivatalosan - azzal vádolják, hogy 33 kisgyereket akartak egy busszal átvinni a Dominikai Köztársaságba, a hatóságok engedélye nélkül. A gyerekekre az Amerikai SOS gyermekfalvak nevű szervezet munkatársai vigyáznak, vezetőjük pedig elmondta: sok gyerek azt állítja, hogy élnek szülei.

Az állítólagos gyerekrablás körüli botrány árnyékot vetett a nemzetközi mentőakcióra, amelynek részeként egymillió otthontalan embert próbálnak ellátni. A pusztító katasztrófa szétzilálta a haiti jogrendszer is, és a helyi jogászkamara elnöke azt mondta: képtelenek lesznek megtartani a pert. Ezért nem zárják ki, hogy az amerikai igazságszolgáltatásnak adják át a letartóztatott amerikai állampolgárokat.

A Fehér Ház közölte: az ügy egyelőre a haiti hatóságok kezében marad. Jogi szakértők szerint az Egyesült Államok nem siet azzal, hogy saját bíróságai elé állítsa a misszionáriusokat, mert előfordulhat, hogy enyhe vagy felmentő ítélet születik.

A baptisták azt mondták: csak az árvákon akartak segíteni. Az a tény azonban, hogy dokumentumok és engedély nélkül akarták kivinni a gyerekeket az országból, embercsempészetnek minősülhet.

Szemtanúk szerint az amerikaiak megbíztak egy egyházi embert, aki ajtóról-ajtóra járva érdeklődött, hogy a családok oda akarják-e adni a gyerekeiket. Az egyik gyerek azt mondta: a szülei beleegyeztek, mert hatan vannak testvérek, és így eggyel kevesebbet kellett volna eltartani.

Tíz szülő már jelentkezett a gyerekeiért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×