Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ma eldőlhet az amerikai egészségügyi reform sorsa

Ma eldőlhet, hogy sikerül-e Barack Obama amerikai elnöknek keresztül vinnie egészségügyi reformtervét. Massachusetts államban ugyanis időközi választást tartanak a tavaly elhunyt Edward Kennedy szenátor mandátumáért. Ha a republikánus jelölt győz, akkor a zátonyra futtathatja az egészségügyi reformot az Egyesült Államokban.

Martha Coakley, az észak-keleti állam igazságügyi minisztere egy héttel ezelőtt még biztos győztesnek tűnt a megüresedett szenátusi helyért folyó versenyben. Most azonban úgy tűnik, vesztésre áll a demokrata jelölt, és ezzel talán a már így is jócskán felvizezett, Obama-féle egészségügyi reformterv.

A sors keserű fintora, hogy Edward Kennedy szenátor - Obama egyik mentora - és a mindenkire kiterjedő egészségügyi ellátás meggyőződéses hívének halála temetheti el a reformot.

A mostani felmérések szerint Scott Brown republikánus jelölt szinte bizonyosan legyőzi Obama emberét. Pedig az elnök a hétvégén a bajt érezve az államba látogatott és kampányolt a szövetségese mellett.

Egy évvel hivatalba lépése után Barack Obama népszerűsége jelentősen visszaesett, és az időközi választáson a demokrata jelölt veresége elbátortalaníthatja a párt más képviselőit attól, hogy a novemberi választásokon a szoros csatát ígérő körzetekben induljanak a szenátusi és kongresszusi helyekért - jegyzi meg az AP.

A mai választás eredménye azért fordulhat Obama ellen, mert az amerikai társadalmat és politikát megosztotta az egészségügyi reformterv. A republikánusok és konzervatív érzelműek attól félnek, hogy az egész lakosságra kiterjesztett szolgáltatás azonnali minőségi romlást hoz.

A demokraták balszárnya viszont csalódott Obamában, amiért a radikális reformterv egyre több pontját áldozta fel csak azért, hogy legyen valamilyen törvény. Ez a csalódottság otthon tarthatja a demokrata szavazókat, és az ellenfél pártjára állíthatja a független választókat. Az amerikai választási rendszer értelmében a polgárok regisztrálhatják pártszimpátiájukat. Massachusettsben ugyan háromszor több regisztrált demokrata választó van, mint republikánus, de a nem regisztrált -tehát ingadozó - voksolók aránya 51 százalék.

A hétvégén Bostonban kampányoló elnök figyelmeztette támogatóit: egy sor programja attól függhet, hogy sikerül-e megtartani a néhai Kennedy szenátor mandátumát. Miközben Obama politikai nagyágyúkkal, így Bill Clintonnal az oldalán próbálta meggyőzni a választókat, addig a republikánus jelölt egy furgonnal járta az államot és azt mondta: ő az egyszerű emberek képviselője és fellép a politikai gépezettel szemben.

Egy dologban azonban nem áll az utca emberének pártján: ellenzi a bankbónuszokra bevezetendő extra adó ötletét. Obama ezért úgy fogalmazott: ha Brownt választják meg, akkor a bankárok kapnak még egy szavazatot a Szenátusban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×