Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar
Detail on the rear light of a car.
Nyitókép: bizoo_n/Getty Images

Itt vannak az év autója díj döntősei

A győztest 2025, január 10-én, délelőtt 11 óra 30 perckor hirdetik ki.

Az Év Autója díjat hatvan éve alapította egy csoport európai autós szakújságíró, alapvetéseiben pedig azóta sem változott. Most is egy Európa legkülönfélébb szegleteiből származó 60 tagú szakmai zsűri ítéli oda a díjat az előző esztendő szerintük legjobb autójának.

A szavazás több fordulóból áll. A bő keretbe ezúttal 42 autó került be, amelyek közül egy előzetes szavazás során választották ki a 7 döntőst. Ezután következik, hogy a döntősöket egy alapos tesztnek vetik alá, majd a zsűri minden tagja szavaz.

Ez egy egész érdekes folyamat – fogalmaz a totalcar.hu –, ugyanis minden zsűritag 25 ponttal rendelkezik, ezt kell szétosztania a döntőbe került autók között úgy, hogy egyik sem kaphat 10 pontnál többet, és legalább öt autónak kell pontot osztani. Magyarországot ketten képviselik a nemzetközi zsűriben: Csikós Zsolt és Gajdán Miklós.

A 2025-ös Év Autója díj előzetes szavazása lezárult, a döntőbe pedig az alábbi hét modell került be:

  • Alfa Romeo Junior

  • Citroën C3 és e-C3

  • Cupra Terramar

  • Dacia Duster

  • Hyundai Inster

  • Kia EV3

  • Renault 5/Alpine A290

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×