Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
325.74
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar
Nyitókép: Pexels

Ha erről a „csodáról” most lemarad, egyhamar nem lesz hasonlóban része

Napokon belül különleges együttállásban lehet részünk, ha a felhők is úgy akarják. A Hold és a Mars gyönyörű látványt nyújt majd együtt az éjszakai égbolton, ráadásul a Méhkas csillaghalmaz is csatlakozik hozzájuk.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint 2024. november 20-án, este 10 órakor, színpompás együttállással ajándékoz meg bennünket a késő ősz – számolt be az Index.

Kelet felé tekintve, közel a horizonthoz, egymás mellett figyelhetjük meg az ezüstös fényben ragyogó Holdat és a vörösen tündöklő Mars bolygót. Éjfélre pedig a Méhkas csillaghalmaza is csatlakozik az égi pároshoz.

A 71 százalékos fogyó Holdat könnyen megtaláljuk a keleti horizonton, tőle délnyugati irányban pedig ott tündököl majd a vörös fényben izzó Mars is. A jelenséget szabad szemmel is megfigyelhetjük, és lényeges, hogy idén utoljára láthatjuk ilyen közel egymáshoz a Holdat és a Marsot. Éjfélre tehát a sziporkázó Méhkas-halmaz is csatlakozik az együttálláshoz, de a fényes Hold miatt ezt már csak távcsövön keresztül láthatjuk. Hajnali 5 órára kerül a legközelebb a Hold a Méhkashoz.

A Hold különleges látványt fog nyújtani, mert felső része van fogyóban, így a teteje csapott lesz.

Állványos távcsővel gyönyörűen kivehetők majd rajta a kráterek a fény-árnyék határa mentén. A Mars egyébként január 12-én lesz legközelebb a Földhöz, 96 millió kilométerre.

A Méhkas-halmazról érdemes tudni, hogy csupán 577 fényévre van tőlünk, és tiszta éjszakákon, fényszennyezésmentes területeken szabad szemmel is jól látható. Körülbelül ezer csillaga között találhatunk vörös törpéket és óriásokat, amelyek átmérője a Nap többszöröse is lehet.

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban egyébként a Hold és a Mars randevújára egy különleges, tetőteraszos észleléssel készülnek. Decembertől pedig a megfigyelések fókuszába a vörös bolygó kerül, érdemes lesz ellátogatni hozzájuk, mert a mostani közelségben csak majd 2 év múlva láthatjuk újra Marsot – olvasható.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×