Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar
Duisburg, 2016. február 17.Egy Debbie névre keresztelt delfinborjú (b) úszik anyja, Delphi mellett a nyugat-németországi Duisburg állatkertjében 2016. február 17-én. (MTI/EPA/Caroline Seidel)
Nyitókép: MTI/EPA/Caroline Seidel

De hová álljanak a delfinek?

Legkésőbb 2037-ig be kell zárnia Belgium utolsó delfináriumának a flandriai kormány döntése értelmében; míg állatvédő szervezetek üdvözölték a határozatot, a delfinárium igazgatója fellebbez a döntés ellen - jelentette a Belga hírügynökség.

Ben Weyts, a flamand kormányzat állatjólétért felelős minisztere elmondta, hogy korábban már döntöttek arról, hogy újabb delfináriumok építését nem engedélyezik, és, mint mondta, a Brugge városában található Boudewijn delfinárium ekkor több, az állatok kényelmét szolgáló intézkedést jelentett be, a többi között egy 2027-ig megépülő külső medence építését is.

Lars van den Ham, a Boudewijn igazgatója azt vetette a kormány szemére, hogy az eredeti megállapodás szerint 2037-ben csupán felülvizsgálták volna, hogy ezen intézkedések életbe léptek-e, a bezárásról nem volt szó.

Az állatvédelmi szervezet, a többi között a GAIA nevű csoport üdvözölte a döntést, aláhúzva, hogy a Boudewijnben jelenleg élő hat delfint semmiképpen sem szabad másik delfináriumba vinni, hanem tengeri rezervátumban kell elhelyezni őket.

"Ezzel a döntéssel Belgium a világon a hetedik, Európában pedig a negyedik ország, amely örökre betiltja a delfináriumok működését" - szögezte le a delfinek szabadságáért már 30 éve küzdő GAIA.

"A delfinek nem fogságra születtek. A természetes élőhelyüknél több ezerszer szűkebb akváriumokban tartják őket. Szabadon élve naponta több száz kilométert tesznek meg, és akár 200 méter mélyre is lemerülnek, míg fogságban közönyösekké és neurotikussá válnak" - figyelmeztettek.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×