Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
319.54
bux:
152020.44
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Invisibility Shield 2.0/YouTube

Láthatatlanná tévő pajzs újratöltve: hihetetlen, amire képes – videó

Új technológiával készítette el a brit Invisibility Shield a láthatatlanná tévő pajzs második generációs változatát.

A brit Invisibility Shield két évvel ezelőtt áll elő először a láthatatlanná tévő pajzzsal. Az eszközbe apró lencséket építettek, melyek elterelik a fényt. Az eszköz mögött lévő – tehát közelebbi – objektumok eltűnnek, miközben a háttér, vagyis a messzebb lévő pontok továbbra is láthatók maradnak. Igaz, nem úgy, ahogy az megszokott lenne, mert az eredmény kissé homályos. A technika ettől függetlenül remekül működik.

A cég most bemutatta a termék második generációs változatát, amely nagyobb és hatékonyabb. Tristan Thompson, a pajzs tervezője az IFLScience-nek úgy nyilatkozott, egyfelől változtattak a lencsék alakján és sűrűségén, hogy jobb legyen a látott kép felbontása, valamint ívelt pajzsnál is működjön a technológia. Az első verziónál ugyanis még csak egy sík lapnál lehetett jól használni a fejlesztést – számolt be a hvg.hu.

Akár csak az első változatnál, az Invisibility Shield ezúttal is a Kickstarter közösségi tőkegyűjtő oldalon veszi fel az előrendeléseket. Mivel 10 ezer font (4,5 millió forint) összegyűjtését nevezték meg célnak, nyilvánvaló, hogy nem a tömeggyártás beindítása múlik az összegen – egy ilyen technológia esetében ez filléres összeg –, de marketingként működik: pillanatokon belül többszörös összegben jöttek megrendelések.

Az eszközből háromféle méretűt készítenek: a Mini 20, a Full size 91, a Mega pedig 182 centiméteres. A készülékeket az eredeti méretük töredékére (harmincad részére) össze lehet csukni, tehát könnyen hordozhatók.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×