Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: ELKH

"Elállítódott" a Balaton néhány inváziós faj miatt

Európai és észak-amerikai sekély tavakat, köztük a Balatont is vizsgálták magyar kutatók.

Az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai nemzetközi együttműködésben vizsgálták európai és észak-amerikai sekély tavak ökológiai állapotának átalakulását és regenerációs képességét inváziós kagylófajok sorozatos megjelenése után. Megállapították, hogy az invazív fajok ökoszisztémára gyakorolt hatásai idővel gyengülnek, ugyanakkor felerősödnek a versengő, sőt közel hasonló taxonok sorozatos invázióját követően. Az eredményekről szóló tanulmány az Ecosystems című folyóiratban jelent meg.

A kutatók Dreissena fajok (Dreissena polymorpha ‒ vándorkagyló és Dreissena rostriformis bugensis ‒ kvagga kagyló) inváziójának lefolyását követték nyomon hét különböző európai és észak-amerikai sekély tóban, köztük a Balatonban. Hét kulcsfontosságú ökoszisztéma-jellemző változását, többek közt a két kagylófaj és táplálékuk, a fitoplankton mennyiségének alakulását, valamint a víz átlátszóságát hasonlították össze az inváziók előtt és azt követően.

A hosszú távú adatsorok elemzése alapján a vándorkagyló hatása az invázió utáni 5-10 évben volt a legjelentősebb, ezt követően azonban néhány ökoszisztéma-jellemző részleges helyreállást mutatott.

Ám a helyreállás elmaradt, és az eredeti hatások felerősödtek,

a fitoplankton mennyisége pedig erőteljesebben csökkent azokban a tavakban, ahol a kvagga kagyló kiszorította a vándorkagylót.

Dreissena kagylótelepek a Balaton köves parti zónájában (aránymérték: 10 cm). Forrás: ELKH
Dreissena kagylótelepek a Balaton köves parti zónájában (aránymérték: 10 cm). Forrás: ELKH

A kutatás megállapította, hogy az invazív fajok ökoszisztémára gyakorolt hatásai idővel gyengülnek, ugyanakkor ha több invázió egymást követi, ennek az ellenkezőjére lehet számítani. Mindez fontos információt nyújt az ökoszisztémák invázió utáni dinamikájáról és megújulási képességéről, és ennek alapján javaslatok fogalmazhatók meg a kívánt állapotok visszaállítására.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×