Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Önjáró drónrajokat hoztak létre magyar kutatók

Biológiai motivációjú algoritmusokat és az evolúció elvét használták az új csoportos drónvezérlés megalkotásához az ELTE kutatói, akik a nagy egyedszámú drónrajok önszerveződő repüléséről címlapfotós közleményt adtak közre a Science Robotics tudományos folyóirata júliusi számában.

A világban mára több millió drón repked az égen, és szinte mindegyikhez tartozik egy pilóta is a földön. Az ELTE kutatói most olyan drónokat fejlesztettek, amelyek

nagyméretű rajokba csapódva megszabadulhattak földi irányításuktól: a drónok egymással beszélgetve repülnek közös céljuk felé, csoportosan kerülve el az akadályokat, akárcsak a madarak

- közölte az intézmény.

Az ELTE Biológiai Fizika Tanszék és az MTA-ELTE Biológiai és Statisztikus Fizikai Kutatócsoport drónrajos kutatási eredményei 2014-ben járták be a világot először. A Vicsek Tamás által vezetett kutatócsoport készítette a világ első tíz egyedből álló kültéri önszerveződő kvadrokopter flottáját. A csapat most az Amszterdami Vrije Egyetem magyar származású professzorával, Ágoston E. Eibennel egészült ki, aki a drónok megújult vezérlő algoritmusát evolúciós stratégiákkal optimalizálta.

A kutatóknak terepen harminc, valósághű szimulációban akár ezer nagysebességű drón szoros együttműködését sikerült ütközésmentesen megvalósítaniuk akadályokkal terhelt környezetben.

A vezérlést biztosító algoritmus az élőlények csoportos mozgását leíró modellek alap összetevőit egészíti ki drónspecifikus mozgásjellemzőkkel és bizonyos fokú intelligens útvonaltervezéssel. A bonyolult vezérlő algoritmus számos paraméterét az ELTE szuperszámítógépein futtatott evolúciós algoritmus segítségével optimalizálták az adott feladathoz.

"Amikor az ember a legnagyobb klasszikusok trillázó dallamait hallgatja, jégtáncosok szédítően pontos pörgését nézi vagy éppen többezres seregély rajok összehangolt repülését figyeli, akkor a harmónia és a könnyed tökéletesség jut róla eszébe. Pedig ezek mind összetett, bonyolult rendszerek, amelyek csakis a végletekig történő csiszolás, gyakorlás, azaz optimalizálás során válnak csak nagyszerűvé.

A könnyedség és a bonyolultság ilyen módon összefüggő egysége jellemzi a komplex rendszereket, ahol az optimalizálás szükségszerű része a működésnek"

- mondta Vásárhelyi Gábor, az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén működő robotikai labor vezetője.

A robotikai rendszerek intelligenciája világszerte szédületes ütemben fejlődik, ezt a jelenlegi kutatás a csoportos intelligencia szintjére emeli. Ha az önvezető autók mintájára az önvezető drónok is térhódításnak indulhatnak,

a pilóta nélküli csoportos feladatmegoldásnak számos érdekes és hasznos alkalmazása nyílhat meg például a precíziós mezőgazdaság, természetvédelem, katasztrófavédelem,

vagyonvédelem vagy akár a csomag- és utasszállítás területén is.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×