Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
324.29
bux:
143907.36
2026. október 15. csütörtök Teréz

Önnek használna a géntechnológia? Most kiderül

A génkészlet rutinszerű feltérképezése egyelőre nem járna nagy előnyökkel.

Nem áll még készen a génszekvenálás, vagyis a teljes génkészlet feltérképezése arra, hogy az orvosi ellátásban rutinszerűen használják, mert csak kevés páciens gyógyítását segítené - állapította meg egy amerikai tanulmány.

Nagyjából öt páciensből egynél mutattak ki ritka betegséghez kötődő génmutációt, de az információ még közülük is keveseken segített

- írják az Annals of Internal Medicine című szaklap aktuális számában közölt tanulmány szerzői.

Az eredmények az első olyan kutatásból származnak, amely azt vizsgálta, milyen hatással van a genom szekvenálása az orvosi alapellátás egészséges pácienseire.

A tudósok évek óta azt jósolják, hogy a géntérkép minden ember egészségügyi adatainak része lesz, ezt az elképzelést tesztelték a tanulmány szerzői száz egészséges páciens és orvosaik részvételével.

A páciensek felének felajánlották, hogy feltérképezik a teljes génkészletüket, hogy kimutassák, hordoznak-e betegséghez köthető mutációt. Ezen kívül részletes családi kórtörténetüket is rögzítették.

A páciensek másik csoportjának a családi kórtörténetét értékelték ki.

A Harvard Egyetem orvosi kara és egyik oktatókórháza, a Brigham and Women's Hospital, valamint a Baylor Orvosi Egyetem kutatói majdnem ötezer, ritka genetikai betegséghez köthető gént elemeztek a vizsgálatban résztvevő 50 páciensnél.

Tizenegyüknél (22 százalék) találták meg valamely ritka betegség génmutációját, ám közülük csak kettőnél tapasztalták a kór tüneteit.

A másik kilenc páciensnél ugyan a génmutációk megléte jelezte a betegséget, mégsem volt ezen kívül semmi jele.

Jason Vassy, a Brigham munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, hogy az eredmények alapján az egészséges emberek génszekvenálásakor elkerülhetetlen, hogy új információkra bukkanjanak, viszont ezeknek csak kis része válik hasznossá a páciens gyógyításában.

Címlapról ajánljuk
Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Kivár az építőipar, közben egyre sürgetőbb a korszerűsítés – honnan jöhet a következő növekedési hullám?

Kivár az építőipar, közben egyre sürgetőbb a korszerűsítés – honnan jöhet a következő növekedési hullám?

Az elmúlt évek alaposan próbára tették a magyar építőipart, és vele együtt az építőanyag-gyártókat is. A beruházási aktivitás visszaesése, az állami fejlesztések lassulása vagy elhalasztása, a magas finanszírozási és működési költségek, valamint a lakásépítések gyengélkedése egyaránt szűkítette a piacot. Eközben az alapanyagok és a munkabérek drágulása is komoly nyomást helyezett a gyártókra, és a gyenge kereslet miatt a megnövekedett költségeket nem minden esetben lehetett áthárítani a vásárlókra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×