Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
321.58
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Ez a Mars-utazás legnagyobb kihívása

Ez a Mars-utazás legnagyobb kihívása

Legjobb esetben is 16 év kell még ahhoz, hogy a NASA űrhajósai elindulhassanak a Marsra, az amerikai űrkutatási hivatal azonban már most bemutatta azokat az asztronautákat, akiket kiszemelt a feladatra. Már maga az utazás is lényegesen tovább tart majd, mint bármi, amit eddig ember tett a távoli űrben. Kereszturi Ákos űrkutató az InfoRádió Szigma a holnap világa című tudományos magazinműsorban azt mondta: a műszaki kihívás mellett az a legkeményebb feladat, hogy évtizedekig kell folyamatosan biztosítani az anyagi fedezetet a kutatómunkához.

Nem árt korán elkezdeni a felkészülést, de kicsit talán még korai a leendő űrhajósok megnevezése – véli az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos munkatársa.

Hozzátette: a mostani tervek szerint ideális esetben 2033-ban kerülne sor az emberes Mars-utazásra, ami még messze van.

Elmondta, hogy akiket most kiválasztottak, kétéves kiképzésen mennek át, utána pedig aktív űrhajós feladatokat látnak el.

„De ez természetesen csak a kezdet, évekig képzik őket, és csak ezután lenne lehetőségük arra, hogy az emberes Mars-utazásban részt vegyenek” - részletezte.

A kutató emlékeztetett rá, hogy a Mars-utazás sokkal hosszabb ideig tart, mint az eddigi űrutazások: a Hold-utazás napok alatt játszódott le, itt viszont évekről van szó. Ezzel összefüggésben

sokkal nagyobb a feladat-terhelés, sokkal nagyobb a szükséges tudás és sokkal nagyobb a kockázat is.

A feladat itt sokkal nehezebb, ezért sokkal több időt, pénz, energiát szánnak arra, hogy minél részletesebben és pontosabban kidolgozzák.

Ez a Mars-utazás legnagyobb kihívása

„Valószínűleg az űrutazáshoz nagyon jó embereket választottak ki, akik nagyon lelkesek, és nyugodtan számíthatunk arra, hogy hasznos közreműködői lesznek a NASA következő időszakának. De ebben a bejelentésben a PR-fogás is szerepet játszhatott, mivel valószínűleg

a NASA is látja azt, hogy a Mars-utazás akkora falat, amihez újabb ötleteket és fogásokat kell kitalálnia, hogy még stabilabb támogatást szerezzenek”

- véli Kereszturi Ákos.

Az űrkutató úgy látja, az ilyen módszerek célja, hogy a politikusok által megígért támogatásokat hosszú távon fenntartsák. A Mars-utazás egyik legnagyobb kihívása az, hogy hosszú, egy-két évtizedes időskálán kell biztosítani a finanszírozást, ami a politikusok cseréje miatt sokszor nagyon nehéz.

A kiválasztott 12 űrhajós egyik első dolga lesz, hogy megtanuljanak oroszul, már csak azért is, mert jelenleg leginkább orosz technikát tudnak használni az amerikaiak is. Valószínűleg néhány éven belül újabb emberes űrhajója lesz a NASA-nak, addig viszont az amerikaiak kénytelenek az oroszok Szojuz űrhajóira hagyatkozni – mondta az MTA tudományos munkatársa.

Kiemelte: az biztos, hogy

az emberes Mars-utazáshoz először is rendszerbe kell állítani egy új amerikai emberes űrhajót.

Erre már vannak konkrét tervek, és a készítése folyamatban van, a rendszer gyakorlatilag néhány éven belül feláll.

„Ennek egy nagyon speciális űrhajónak, egy kis méretű űrállomásnak kell lennie, ami sok szempontból különbözik a klasszikus űrhajóktól és a Föld körül keringő űrállomástól is, amin csak célirányosan az emberes Mars-utazást támogató rendszerek lesznek – ellentétben a Nemzetközi Űrállomással. Másrészt ennek az űrhajónak erősen önellátónak is kell lennie, mivel itt nem lesz arra lehetőség, hogy ha valami elfogy, akkor egy teherűrhajóval újabb adagot odaszállítsunk” - részletezte Kereszturi Ákos.

Hozzátette: miközben az űrhajó a Mars felé halad, kilép a Föld magnetoszférájából, ezért kell lennie az űrhajóban egy olyan sugáróvóhelyként működő résznek, ahol a legnagyobb a sugárszigetelés, és ahova sugárveszély például napkitörés esetén az űrhajósok órákra vagy egy-két napra behúzódhatnak.

Az űrkutató elmondta:

az űrhajósok a Marson már egy kész bázishoz fognak érkezni.

Mire megérkeznek, addigra ember nélküli rendszerekkel nagyon sok felszerelést odaszállítanak.

Kérdésünkre a szakember azt felelte, hogy két űrhajó párhuzamos a Mars-utazására szerinte elhanyagolható az esély.

Egyrészt azért, mert ez erősen megdrágítaná a küldetést, másrészt a két rendszer elszívná egymástól az erőforrást. Ráadásul ez annyira nagy feladat, hogy a NASA akkor is boldog lesz, ha egy űrhajót biztonságban el tud juttatni a Marsra és onnan vissza – indokolta az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos munkatársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×