"A roncsot biofilm és rozsda vonta be" - mondta Antje Boetius, a bremerhaveni Alfred Wegener Kutatóintézet tengerbiológusa. A biofilm vagy biohártya mikroorganizmus-sejtekből álló egybefüggő bevonat.

Néhány éve kutatók egy új baktériumfajt fedeztek fel a rozsdafoltokban, amely a Halomonas titanicae nevet kapta. A baktérium apró lyukakat okoz, ami miatt a roncs instabillá válik és valamikor össze fog omlani - fejtette ki Boetius.

A baktériumok a vasból elektronokat vonnak ki a növekedéshez szükséges energiaforrásul. "Közvetlenül a fémből élnek. Ez az elektronelvonás vezet ahhoz, hogy megrozsdásodik a fém. Különleges folyamat ez" - fogalmazott Boetius.

A modern, víz alatti építményeknél is veszélyes következményei lehetnek az ilyen vasrongálódásnak. A baktériumok például a víz alatti olajvezetékeken is hasonló károkat okozhatnak, mint a Titanicon.

A Német Titanic Egyesület vezetője, Malte Fiebing-Petersen higgadtan tekint a Titanic teljes szétesésére. "A természet visszahódítja a hajót. Ez a dolgok rendje" - fogalmazott.

Az acél azonban nem ugyanolyan vastag mindenütt. A felsőbb fedélzeti részek valószínűleg 10-15 éven belül eltűnnek, a hajó borítása viszont vastagabb acélból van. "A hajóorrot még valószínűleg sok évtizeden át láthatjuk" - mondta Boetius.

A Titanic elsüllyedése a tengerhajózás egyik legismertebb katasztrófája: miután első, az angliai Southamptonból New Yorkba tartó útján összeütközött egy jégheggyel, a luxusgőzös 1912. április 15-re virradó éjszaka elsüllyedt. A fedélzetén utazó több mint 2200 emberből 1500-an életüket vesztették. A roncsokat 1985-ben 3800 méteres mélységben fedezték fel az Atlanti-óceán fenekén.