Az intenzív tájhasználat, a megszokott, hagyományos módszerekkel zajló intenzív mezőgazdasági művelés és a nagy mennyiségű vegyszer használata az előnyök mellett súlyos problémák forrása is: mindez az élőhelyek minőségi romlásához is vezet, ami érinti a vadon élő növény- és állatközösségeket, köztük a kiemelten fontos beporzó rovarokat.

Az ökoszisztémák átalakítása és kihasználása a beporzó rovarok számára fontos táplálékforrások és fészkelőterületek csökkenését, eltűnését okozza. Így sérülnek a növénybeporzó közösségek, az állati beporzású növények pedig kevesebb termést, magot hoznak – olvasható az MTA honlapján.

A beporzók és a beporzás helyzetéről, vagyis a pollinációról szóló első átfogó nemzetközi jelentést 2016 februárjában hozta nyilvánosságra az IPBES (Intergovernmental Platform for Biodiversity and Ecosystem Services) nevű nemzetközi kormányközi testület. A dokumentum szerint egyes vad beporzó fajok populációi és a

házi méhek száma is jelentősen csökkenőben van

a világ számos táján, holott szerepük ökológiai és gazdasági szempontból egyaránt nélkülözhetetlen.

A zárvatermőknek több mint 80, a globálisan száz legfontosabb termesztett növényfajnak pedig 75 százaléka igényli a beporzók közreműködését a sikeres beporzáshoz. A termesztett növények körében ez az igény az elmúlt évtizedekben egy nagyságrenddel nőtt.

A beporzók védelmére az IPBES tanulmánya három kulcsfontosságú lehetőséget fogalmazott meg az agrárökoszisztémák esetében:

• az ökológiai intenzifikációt,
• a már meglévő diverzifikált művelési rendszerek erősítését és
• az ökológiai infrastruktúra kiépítését.

Ezek közül a tanulmány szerzői szerint a mezőgazdasági területek szerkezetének és művelésének átalakítása szempontjából kulcsfontosságú az ökológiai intenzifikáció, amellyel egyaránt támogatni lehet a beporzókat, a beporzást és az élelmiszer-termelést.

Kovács-Hostyánszki Anikó, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport munkatársa, a jelentés egyik vezető szerzője és kollégái egy áttekintő cikkben vették sorra a tájhasználat-változás és a mezőgazdasági művelés beporzókra és beporzásra gyakorolt hatásait és kockázatait. A hat szerző ezenfelül számba vette, hogy a beporzókat érő negatív hatások mérséklésében milyen lehetőségeket nyújt az ökológiai intenzifikáció, hogy a táji és helyi léptékű mezőgazdasági művelés beporzóbarátabb legyen, és a beporzás is hatékonyabban menjen végbe.

Mit jelent az ökológiai intenzifikáció?

Többek között olyan művelési és tájhasználati intézkedéseket, megoldásokat, mint például a vegyes vetésszerkezet, a vetésforgó, a kistáblás művelés, a mozaikos vetésszerkezet, a gazdag és változatos virágforrások biztosítása a táblaszegélyek mentén és a művelt területek között, visszafogott vegyszerhasználat, a gyepterületek megfelelő intenzitású és ütemezésű legeltetése, kaszálása. Mindez megfelelő intézményi és technikai hátteret, a kutatók, agronómusok, mezőgazdaságban dolgozók, döntéshozatali szervek és civilszervezetek együttműködését igényli, és nem utolsósorban közös tudásbázist feltételez.

A cél a beporzó közösségek változatosságának és gazdagságának védelme és fenntartása, ami segíti a terméshozamok növelését, a hatékonyabb gyümölcs- és magtermesztést, tágabb értelemben pedig a globális fenntartható fejlődési célok elérését az élelmiszer-biztonság, a tájhasználat és a biodiverzitás megóvása terén – közölte az MTA.