Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Magyarországot nem veszélyezteti a Mennyei palota

Az emberes űrutazásokért felelős kínai hivatal közlése szerint elvesztették az irányítást a Mennyei palota 1 elnevezésű űrállomás felett és az körülbelül egy év múlva visszazuhan a Földre. Molnár László, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa szerint Magyarország biztonságban van, nem ide hullanak le az űrállomás darabjai.

A Tienkung-1 (magyarul Mennyei palota 1) 2011-ben állt Föld körüli pályára, és csak néhány évre tervezték a működését. A kínaiak terve az volt, hogy egy idő után kontrollált módon megsemmisítik az űrállomást azáltal, hogy beléptetik a légkörbe, de úgy tűnik, berendezései annyira kezdenek tönkremenni, hogy már nem lehet tovább irányítani, így le fog zuhanni – mondta az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa.

Molnár László kifejtette: az űrállomás legnagyobb része el fog égni, de lehetnek benne olyan darabok, amelyek egyben elérhetik a Földet. A 8,5 tonnás űreszközből ezek néhány tíz kilogrammot tehetnek ki, ám azt nem lehet tudni, hogy pontosan hova csapódnak be. Nagyobb az esélye annak, hogy óceánba zuhannak a darabok, annak csekély a valószínűsége, hogy lakott területre esnek – tette hozzá.

Egy harvardi asztrofizikus, Jonathan McDowell arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszazuhanó egységek valahol az északi szélesség 43. foka és a déli szélesség 43. foka között fognak földet érni. Ez Európa több országát (Spanyolország, Olaszország, Szerbia, Görögország), Ázsia jelentős részét, az Egyesült Államok nagyobb részét foglalja magában, továbbá a déli félteke szinte minden lakott területét, de Magyarország fölé sem juthat el a Mennyei palota.

Molnár László közölte: a hajtóművek a légkörben lefékeződnek annyira, hogy szabadesésben zuhannak majd. Így is tudnak kárt okozni, például összetörni egy ház tetejét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×