Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Magyar elektromosautó-töltő van mától Budapesten

Magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőt avattak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével vasárnap, az elektromos autók számára szervezett "80edays" nemzetközi túra budapesti állomásán.

A nemzetgazdasági miniszter az átadáskor kiemelte, hogy a töltő első darabja lehet egy hamarosan kiépülő hálózatnak. Mint mondta, egyre versenyképesebb az elektromos autók és közösségi közlekedési járművek ára, ma már egy felelős döntés az, amikor valaki ilyen járművet választ.

Emlékeztetett: az elektromos járművek elterjedését a magyar kormány azzal is segíti, hogy 4 milliárd forintot biztosít Budapestnek 20 elektromos busz vásárlására, ezek már 3 hónapja közlekednek a fővárosban. Felidézte azt is, hogy a kormány a napokban 1,25 milliárd forint értékű pályázatot írt ki önkormányzatoknak elektromos töltőállomások létrehozására, reményeik szerint ezzel mintegy ezer töltőpont létesülhet országszerte.

Mészáros Csaba, az evopro csoport elnök-tulajdonosa elmondta, hogy a most átadott villámtöltő egy autót 15-20 perc alatt tölt fel. A fejlesztés magyar összefogás eredménye, tíz magyar kis- és középvállalkozás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együtt dolgozott rajta mintegy 2 évig. Mint mondta, ez újabb bizonyítéka, hogy a magyar ipar nemcsak beszállítóként, hanem a termékfejlesztésben is részt vesz egy kialakulóban lévő új iparág terjesztésében.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, a kormány azon dolgozik, hogy a magyar kutatás-fejlesztés és gyártás minél erőteljesebben vegye ki részét az elektromobilitás terjedéséből.

Felidézte, hogy Magyarországon bevezették a környezetkímélő jármű fogalmát és a zöld rendszámot, amellyel több nagyvárosban, egyebek mellett Budapesten, Debrecenben, Zalaegerszegen is ingyenesen lehet parkolni. Hozzátette, hogy az elektromos járművekre nem kell regisztrációs adót és cégautóadót fizetni, valamint a vállalkozások visszaigényelhetik az áfát a töltőállomás által felhasznált energia után. Hozzátette, hogy a kormány további támogatások bevezetését is tervezi.

Mészáros Csaba, aki maga is részt vett a túra egy részén, elmondta: Barcelonából indulva, Portugálián, Amerikán, Kínán, Kazahsztánon, Románián, Magyarországon, Csehországon, Szlovákián, Olaszországon és Svájcon keresztül érnek vissza az autók Barcelonába. Kiemelte: egyedülálló a magyar csapatot szállító busz részvétele a túrán, mivel elektromos busz még nem kerülte meg a Földet. A busz csaknem 600 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel - tette hozzá.

Az evopro csoport elnök-tulajdonosa az elektromos autók előnyeit kifejtve kitért arra is, hogy ő a saját elektromos autójával kilométerenként 0,2 kilowattot használ, ami mintegy 3 forint költséget jelent, míg a busz fogyasztása csak háromszor ekkora, azonban 40-50-szer több embert tud szállítani.

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke elmondta, hogy az elektromos autók árának 40-50 százalékát kitevő akkumulátorok költsége 2020 utánra jelentősen lecsökkenhet. Míg 2008-ban 1000 dollárba került egy kilowattóra akkumulátor technológia, 2020-ra akár 100 dollárra is eshet.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke hangsúlyozta, hogy az elektromos buszok elterjesztése emelné a tömegközlekedés színvonalát, mivel egy BKV midibusz napi utaskilométer-teljesítménye százszor akkora, mint egy személyautóé, lényegesen kisebb a zajterhelése és sokkal hatékonyabb az energiafelhasználása, mint egy dízelbuszé.

A közreadott sajtóanyag szerint a '80 edays' elnevezésű, 100 százalékban elektromos hajtású járműveknek szervezett, 80 napig tartó földkerülő túra Barcelonából indult június 16-án, és ott is ér véget szeptember 4-én. Az elektromobilitást népszerűsítő kihíváson 11 nemzetközi csapat indult el, útjuk során autónként több mint 25 ezer, együtt csaknem 300 ezer kilométert tesznek meg. A magyar csapat a hazai fejlesztésű Modulo busszal vesz részt az úton.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×