Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
324.78
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Nagy exobolygót találtak

Megtalálták az eddig ismert legnagyobb, két csillag körül keringő, Naprendszeren kívüli bolygót, amely napjaitól mért távolsága alapján akár lakható is lehet - jelentették be hétfőn az Amerikai Csillagászati Társaság konferenciáján San Diegóban.

A felfedezést az amerikai Kepler űrtávcsővel tették.

A Naprendszeren kívüli gázbolygó, mely a Kepler-1647b katalógusjelet kapta, nagyjából akkora, mint a Jupiter, csillagai körül 1107 nap, vagyis több mint három földi év alatt tesz meg egy kört.

Ez a 11. cirkumbináris, azaz kettőscsillag körül keringő exobolygó, amelyet 2005 óta felfedeztek. Ezeket az égitesteket tatuinoknak is nevezik a Csillagok háborújának híres bolygója után, melyen a főhős, Luke Skywalker felnőtt.

A Kepler-1647b nagyjából 4,4 milliárd éves, tehát olyan öreg, mint a Föld. A Hattyú csillagképben helyezkedik el 3700 fényévnyire tőlünk.

Az ikercsillagok hasonlítanak a mi Napunkhoz, az egyik kicsit kisebb, a másik kicsit nagyobb nála - közölték a felfedezők a konferencián.

Az exobolygókat akkor érzékelik a csillagászok, amikor azok elhaladnak a csillaguk előtt, ilyenkor csökken a fényerősség. Ennek alapján következtetnek a bolygó tömegére és pályája távolságára a csillagától.

Egy ilyen áthaladás érzékelését követően bonyolult számítógépes programokkal állapítják meg, hogy valóban exobolygót fedeztek-e fel, az igazolás hosszú időt vehet igénybe.

A Kepler-1647b áthaladását először Laurance Doyle, a Földön kívüli intelligens élet keresésére specializálódott SETI Intézet csillagásza fedezte fel 2011-ben, ám neki nem sikerült további adatokat gyűjteni és elemezni ahhoz, hogy megerősíthesse, valóban cirkumbináris exobolygó nyomát érzékelte a távcső.

A Kepler-1647b abban is különbözik az eddig felfedezett exobolygóktól, hogy közelebb kering a csillagaihoz, mint az ilyen égitestek általában. Ez a távolság teszi izgalmassá az égitestet: akár lakható is lehet, mert nincs rajta se túl hideg, se túl meleg, így folyékony halmazállapotú víz is létezhet a felszínén.

Mivel gázbolygóról van szó, kicsi az esélye, hogy élet alakult ki rajta, ám ha megfelelő méretű holdak keringenek körülötte, lehetséges, hogy azokon kialakult az élet.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×