Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
326.63
bux:
142721.28
2026. október 12. hétfő Miksa

23 millió köbkilométernyi talajvizet rejt a Föld

Becslések szerint 23 millió köbkilométernyi talajvizet rejt a Föld, és ennek a mennyiségnek kevesebb mint hat, de az is lehet, hogy csupán egyetlen százaléka - emberi mércével mérve - megújuló energiaforrás - állapították meg a szakemberek.

A Nature Geoscience című folyóiratban közölt eredmények szerint a 23 millió köbkilométerből 0,35 millió köbkilométert tesz ki az ötven évnél fiatalabb talajvíz. A földfelszín felső két kilométerében lévő talajvízmennyiség számszerűsítéséhez a kutatók hatalmas mennyiségű adatot és számítógépes modellt használtak.

A nemzetközi kutatócsoport eredményei szerint a megállapított vízmennyiségnek kevesebb mint hat, de az is lehet, hogy csupán egyetlen százaléka képes megújulni egy emberöltőnyi idő alatt. "Ezt eddig nem tudtuk" - húzta alá közleményében a tanulmányt vezető Tom Gleeson, a kanadai Victoria Egyetem munkatársa, hangsúlyozva, hogy az emberiség túlságosan gyorsan éli fel a talajvízkészletét, gyorsabban, mint, hogy az megújulna.

"Most, hogy tudjuk, mennyi van és mennyit használunk, képesek leszünk megbecsülni, hogy mikor fogyunk ki belőle" - jegyezte meg Gleeson.

Talajvíz akkor keletkezik, amikor a csapadék, a hó vagy egyéb felszíni víz beszivárog a talajba. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a talajvíz kora néhány hónaptól évmilliókig terjedhet és akár kilenc kilométeres mélységben is előfordulhat.

A szakember szerint a felszínhez közeli talajvíz gyorsabban megújul, de sokkal érzékenyebb a szennyezéssel és a klímaváltozással szemben, ugyanakkor képes mérsékelni az éghajlati szélsőségeket. A mélyebben található talajvizet, amely tartalmazhat arzént, urániumot és olykor sósabb, mint a tengervíz, gyakran használják a mezőgazdasági és ipari termelésben.

"Amennyiben megfelelően van kezelve, akkor a talajvíz a folyókhoz irányul aszály idején, vagyis értékes erőforrást jelent az éghajlati szélsőségek vízkészletekre gyakorolt hatásainak enyhítésében" - fogalmazott Gleeson.

A tanulmány szerint a bolygó talajvízkészleteinek döntő része a trópusi és hegyi régiókban található, és nem meglepő módon a legkevesebb talajvíz a Szaharához hasonló régiókban van.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×