Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
313.41
bux:
147927.93
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Javítja az iskolai teljesítményt a rendszeres sport

Észrevehetően javíthatja a tinédzserek iskolai teljesítményét a rendszeres sport egy tanulmány szerint.

Lényeges összefüggés tapasztalható a sport rendszeressége és az osztályzatok között - áll a skót Dundee Egyetem kedden megjelent tanulmányában. Különösen a lányok természettudományos tantárgyakban mutatott teljesítménye javult a mozgással.

A kutatók csaknem ötezer 11 évesnél vizsgálták egy héten át a testi aktivitás mértékét. Ezután összehasonlították a résztvevők teljesítményét tizenegy, tizenhárom és tizenhat éves korukban angol, matematika és természettudományos tantárgyakban.

Azok a tinik, akik már 11 éves korukban viszonylag sokat sportoltak, mindhárom tantárgyban jobb jegyeket kaptak minden életkorban, mint a kevésbé aktívak. Tizenhat éves korig az osztályzatok a sportolás mértékével arányosan javultak.

Ráadásul az is kiderült, hogy annál jobb a teljesítmény, minél korábban kezdenek el sportolni a tanulók. A fiúknál napi 17 perces mozgás már eredménnyel jár, a lányoknál pedig tizenkét perc is elég.

A lányok esetében a mozgás hatása kiváltképpen a természettudományos tárgyakban mutatkozott meg. "Ez fontos eredmény, különösen a brit és európai aktuális politika fényében, amely támogatni kívánja a nők természettudományokban való jelenlétét" - vélik a British Journal of Sports Medicine című lap weboldalán megjelent tanulmány szerzői.

A tudósok a diákok edzettségének kiértékelésekor a sporton kívül egyéb tényezőket is figyelembe vettek, például hogy anyjuk a terhesség ideje alatt dohányzott-e, a baba megfelelő súllyal született-e és a gyermek eljutott-e már a pubertáskorba. A kutatásban résztvevők gazdasági és szociális hátterét is tekintetbe vették.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×