Adrian Dyer, a Monash Egyetem kutató 2005-ben hajtotta végre kísérleteit a méhekkel. Francia kollégája, a Toulouse-i Egyetemen munkatársa, Martin Giurfa azonban úgy vélte, hogy a rovarok nem az emberi arcok megkülönböztetésének képességét sajátították el. Ezért felvette a kapcsolatot Dyerrel, és közösen álltak neki kideríteni, hogy mi alapján tanulják meg a méhek megkülönböztetni az arcokat.

Kiderítették, hogy a rovarok az arc főbb jellemzőinek - a szemnek, az orrnak, a szájnak - az elrendeződését ismerik fel. Eredményeiket a Journal of Experimental Biology című folyóiratban tették közre a ScienceDaily internetes portál jelentése szerint.

Először azt vizsgálták, hogy képesek-e a méhek különválasztani egymástól egyszerű, archoz hasonló képeket, amelyeken a szemeket két pont, az orrot egy rövid függőleges vonal, a szájat pedig egy hosszabb vízszintes csík jelképezte. Az egyik ábrán a jellemzők közel voltak egymáshoz, míg a másikon széthúzták azokat. Az állatok csak az egyik "arcnál" kaptak cukoroldatot, aminek hatására - miután a jutalmat magukhoz vették - továbbra is a helyes arcnál kötöttek ki. Az arcmintákat tehát sikeresen megkülönböztették.

Ezt követően azt mérték fel a kutatók, hogy meg tudtak-e különböztetni a méhek egy arcot egy pontokból és vonalakból álló ábrától. Akkor jutalmazták őket, ha az arcot választották. A rovarok akkor is az arcot szemelték ki, amikor ismeretlen kettőst - képet és ábrát - mutattak nekik: vagyis megtanulták felismerni és elkülöníteni arcot az arcszerű ábráktól.

A harmadik kísérlet során a pontok és vonalak alkotta arcmintákat igazi arcok képébe ágyazták be. A méhek akkor is felismerték a pontok és vonalak halmazát, ha azokat kivették eredeti környezetükből.

Ha azonban a kutatók igazi arcokat kuszáltak össze, megváltoztatva a szemek, az orr és a száj távolságát, az állatok ismeretlenként kezelték az újonnan keletkezett arcokat.

Úgy tűnik tehát, hogy a méhek képesek felismerni az arcszerű mintákat, de ez nem jelenti azt, hogy képesek felismerni az egyes embereket. Az arcberendezés relatív elhelyezkedését jegyzik meg. Ami azért megdöbbentő, mert ehhez mikroszkopikus méretű agy áll rendelkezésükre, míg az embernél az efféle képelemzést egy egész agyterületek végzik el.

Giurfa szerint még hasznát vehetjük a méhek módszerének az automatikus arcfelismerési rendszerek kifejlesztésénél.