Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Milyen hatással van az ólom a gyerekek viselkedésére?

A kisgyerekekre különös veszélyt jelenthet a környezetben található ólom, mivel az a vérben lerakódva később károsíthatja a gyerek szellemi és érzelmi fejlődését is - derül ki egy brit kutatásból.

Bár az Egyesült Királyságban és sok más országban is a festékek gyártásánál megtiltották az ólom használatát, a mérgező anyag a környezetben számos helyen megtalálható, és könnyen bekerülhet a szervezetbe, károsítva a központi idegrendszert.

A Bristoli Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy milyen változásokat okoz az intellektuális fejlődésben és a magatartásban az, ha már kisgyerekkorban viszonylag nagy, de a meghatározott biztonságos szint alatti ólommennyiség jut a szervezetbe.

Több mint 582, 30 hónapos gyerek vérmintáját vizsgálták meg az angol kutatók, akik azt találták, hogy a vizsgált gyerekek 27 százalékának vérében deciliterenként öt mikrogramm feletti az ólomszint. (Az Egyesült Királyságban az egészségügyi határérték 10 mikrogramm per deciliter).

A kutatók rendszeres időközönként nyomon követték a gyerekek fejlődését, iskolai teljesítményüket, magatartásukat 7 és 8 éves koruk között. Azt találták, hogy a két és fél éves korban mért ólomszint összefüggésben állt azzal, hogy a gyerekek rosszabbul írtak és olvastak.

Azoknál a gyerekeknél, akiknek vérében 10 deciliternél magasabb értéket mértek, legalább háromszor nagyobb volt az esélye az antiszociális viselkedés és a hiperaktivitás megjelenésének, mint azoknál, akik szervezetében alacsonyabb volt az ólomszint két és fél éves korban.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint világszerte a városban élő öt éven aluli gyerekek felének vérében az ólom eléri, vagy meg is haladja a határértékben megadott szintet. A vizsgálatot vezető professzor hangsúlyozta: a kutatásban résztvevő gyerekek harmadánál a 10 mikrogrammos határérték felét mérték, mégis ez elég volt ahhoz, hogy sokuknál fejlődési zavart okozzon.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×