A dinoszauruszok hőskorában voltak olyan szauropodák, amelyek extra hosszúságú, akár kilenc méteres nyakat növesztettek. Eddig általános volt az egyetértés abban, hogy ezek az óriások úgy használták a nyakukat, mint a mai zsiráfok, vagyis a magas fák leveleit ették, amelyeket nem értek el a rivális növényevők. Az összes horror-, ismeretterjesztő- és gyerekfilm így ábrázolja a szauropodákat.
Valószínű azonban, hogy tévedtünk - állítja a tekintélyes brit Royal Society lapjában, a Biology Letterben Roger Seymour ausztrál evolúció-biológus, aki szerint energiatakarékossági okokból logikusabbnak tűnik, hogy a hosszúnyakú dinók vízszintes irányban táplálkoztak.
Seymour ugyanis szimulációs vizsgálatokkal megmérte, milyen vérnyomásra lett volna szükségük a szauropodáknak ahhoz, hogy a magasba tudják nyújtani a nyakukat, és azt is, hogy ehhez mennyi energiát kellett volna felhasználniuk.
Kiderült, hogy csak a véráramlás fenntartásához a bevitt energiamennyiség felét kellett volna elhasználniuk - ez egyértelmű pazarlás, ami nem jellemző a természetre.
Több szakértő is kételkedett a korábbi teóriában, ők viszont azzal érvelnek, hogy a szauropodáknak egyszerűen nem lehetett elég nagy a szívük ahhoz, hogy tartósan nyújtva tudják tartani a nyakukat.
Egy 2000-ben készült tanulmányban kimutatták, hogy a közel kilenc méter hosszú nyakkal rendelkező baroszaurusznak akkora szívre lett volna ehhez szüksége, amely kitette volna a testtömege öt százalékát!