Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Világító uborka és színtelen vörösbor

A laboratóriumi körülmények között előállított különleges hangokkal, a növények klónozásával, vagy éppen a világító uborka rejtelmeivel és a színtelen vörösborral is megismerkedhetnek a látogatók pénteken, a Kutatók Éjszakáján. Ezen az estén ugyanis az ország számos városának egyetemei és kutatóintézetei kinyitják a kapukat a látogatók előtt.

A Műegyetemen intelligens anyagokról, virtuális akusztikáról és a sokoldalú atomenergiáról is hallhatnak a látogatók. A látogatók megtekinthetik a BME repülésszimulátorát, és megtudhatják azt is, hogy milyen munka zajlik a pilótafülkében, vagy hogy milyen egy nagy utasszállító gépet vezetni.

A Virtuális akusztika - hangok a laboratóriumban és a valóságban című program keretében az érdeklődők megismerhetik a modern számítástechnika és jelfeldolgozás módszereit. Ennek segítségével laboratóriumi körülmények között állítanak elő olyan hangokat, amelyet egy leendő hangversenyterem látogatói hallanak majd, ha az épület fölött elhalad egy repülőgép.

A 360 fokos hologramkiállítás című rendezvény keretében a látogatók két hologramegyüttest járhatnak körbe: az egyik a holografikus koronamásolat, a másik Neumann János fényszobra.

A látogatók megnézhetik az egyetemen üzemelő atomreaktort is.

Növénysimogatótól a növényi lombikbébikig összesen tizenhárom különböző program várja az érdeklődőket a Corvinus Egyetem. A látogatók óriási nagyítóval leshetik meg a mikroorganizmusok titkait, akik "megörökítethetik" az ujjaikon lévő élőlényeiket is. A vizsgálat eredményét a szervezők e-mailben küldik el. De bepillantást nyerhetnek a növényi klónozás rejtelmeibe is.A Növénysimogató keretében a látogatók megtapasztalhatják a levelek és virágok puhaságát, egyedi illatát, a termések ezerféle formáját, és az illóolajok gazdag illatvilágát.

Szegeden élettudományi, fizikai, kémiai bemutatókkal, éjszakai kalandtúrával, művészeti produkciókkal várják az érdeklődőket.A rendezvény egyik központja a Dóm tér lesz, ahol a fölállított sátrakban mindenki tájékozódhat arról, milyen hatással vannak egészségére az egyes ételek, élelmiszer-komponensek vagy a borfogyasztás.

Szokatlan kísérleteket végeznek élelmiszerekkel, látható majd itt világító uborka, készül túróból ragasztó és a vörösbort is elszíntelenítik.

Az egyik legérdekesebb program azonban valószínűleg az az éjszakai kalandtúra lesz, amelyet az egyetem füvészkertjében rendeznek.

Szeptember utolsó péntekén Európa-szerte 29 ország több mint 150 városában zajlanak hasonló szórakoztató-ismereterjesztő események. A Kutatók Éjszakájának célja, hogy az embereket közelebb vigye a tudományhoz, s növelje a tudományos karrier vonzerejét a fiatalok körében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×