Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

A családi ebédek jót tesznek a fiatalok egészségének

Egy amerikai tanulmány szerint egészségesebb felnőttek lesznek azokból a tinédzserekből, akik gyakran ebédelnek a családjukkal. Ez alátámasztja a hagyományos családi ebédek fontosságát, amelyek azonban eltűnőben vannak.

A kutatók 1.700 tinédzser életét követték nyomon öt éven keresztül, és azt tapasztalták, hogy fiatal felnőtt korukban azok táplálkoztak a legegészségesebben, akik korábban általában a családjukkal ebédeltek.

Ezek a húszas éveik elején járó fiatalok több gyümölcsöt és zöldséget ettek, kevesebb szénsavas üdítőitalt ittak, valamint több rostot, káliumot és magnéziumot fogyasztottak, mint akik csak ritkán étkeztek a családjukkal együtt.

A Minnesotai Egyetem kutatója, a vizsgálatot vezető Nicole Larson úgy véli, hogy a családi ebédek során a fiatalok megtanulják, milyen ételeket érdemes választani, vagyis a szülőknek az egészséges táplálkozás átörökítésében is fontos szerepük van.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az esti műszakból hazafelé menet hatalmas adagot kell vásárolni a gyorséttermi ételekből, majd megosztani azt a családdal.

Nicole Larson azt tanácsolja, hogy a családi ebédek álljanak sovány húsokból, például grillezett csirkéből, teljes kiőrlésű gabonából, például barna rizsből, valamint sok zöldségből. A szénsavas üdítőitalokat helyettesítheti a víz vagy a tej, a gyümölcsök pedig kiválthatják a cukros desszertet.

Korábbi vizsgálatok arra világítottak rá, hogy a rendszeresen szüleikkel étkező fiatalok kisebb eséllyel vesznek fel olyan káros szokásokat, mint a dohányzás és az ivás.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×