Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
322.16
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A negyedik helyezett Németh Nándor a férfi 100 méteres gyorsúszás döntője után a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Plagányi Zsolt: Németh Nándor semmivel sem rosszabb az ezüst- és a bronzérmesnél

Századmásodperceken és a szerencsén múlt az érem, amit nem nagyon lehet elemezni – mondta az InfoRádióban a BVSC edzője tanítványa úszásáról a 100 méter gyors olimpiai döntőjében. Plagányi Zsolt nem tudta megmondani, mi kellett volna még ahhoz, hogy Németh Nándor dobogós helyen végezzen, mert szerinte egyszerűen nem volt különbség a második, a harmadik és a negyedik helyezett között.

Németh Nándor egy századmásodperccel maradt le a dobogóról és az ezüstérmes is csak két századmásodperccel előzte meg a BVSC versenyzőjét 100 méteres gyorsúszásban a párizsi olimpián. A döntő után azt mondta, büszke az eredményére, mint ahogy arra is, hogy 2018 óta minden olyan világversenyen volt döntős szereplése, amelyen elindult.

Németh Nándor edzője, Plagányi Zsolt azt mondta az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában, hogy nagy siker az olimpiai negyedik hely, és csak amiatt lehet egy kicsit bánkódni, hogy a szerencse ezúttal nem állt tanítványa mellé, aki a harmadik helyen jutott be a döntőbe, és hajszálnyira volt az ezüstéremtől. Nagyon szoros volt a finálé, és akár olyan holtverseny is kialakulhatott volna mint a 2016-os riói olimpián, amikor korábbi tanítványa, Cseh László a 100 méter pillangó döntőjét követően az amerikai Michael Phelpsszel és a dél-afrikai Chad le Clos-val együtt állhatott fel a dobogó második fokára. A BVSC edzője hozzátette: nem örülnek, hogy nem kedvezett nekik a szerencse, ugyanakkor úgy véli, a megfelelő helyén kell kezelni az eredményt.

Ezzel arra utalt, hogy Németh Nándor nem először bizonyította be, hogy helye van a világ legjobb gyorsúszói között. Mint fogalmazott, az új olimpiai bajnok, a világcsúcsot döntő kínai Pan Csan-le „űridőt” úszott, a többiek viszont egy szinten vannak, és szinte egyszerre értek célba.

„Nem lehet azt mondani, hogy Nándi gyengébb volt az ezüst- vagy a bronzérmesnél”

– jegyezte meg a szakember.

Hozzátette: egyáltalán nem lepte meg tanítványa nagyszerű párizsi teljesítménye, az edzéseken egyértelműen látszott, hogy versenyben lesz a legjobbakkal. Plagányi Zsolt előzetesen úgy saccolt, hogy 47.3 másodperc körüli időt kell úszni az éremhez, ettől végül két tizeddel maradt el Németh Nándor a döntőben. Mint mondta, óriási meglepetés nem érte, és „akár még a célul kitűzött időeredmény is reálisan elérhető lett volna, de ezúttal másképp alakultak a dolgok”.

Németh Nándor azt nyilatkozta a döntő után, hogy ő úgy érezte, tökéletesen úszott, mindent kiadott magából. Edzője is így látta, mivel a kétszeres junior világbajnok „nagyon jó állapotban” érkezett meg Párizsba, és már az előfutamában, valamint az elődöntőben is biztató volt a szereplése. Századmásodperceken és a szerencsén múlt az érem, amit Plagányi Zsolt szerint

nem nagyon lehet elemezni, nem is tudta megmondani, mi kellett volna még ahhoz, hogy tanítványa dobogós helyen végezzen.

Németh Nándor az elődöntőben 22,71-es idővel fordult, a döntőben viszont egy kicsit rosszabb, 22,90 volt az ideje az első 50 méter után. Plagányi Zsolt szerint ugyanakkor nem biztos, hogy kifizetődőbb lett volna az erősebb kezdés, mert akkor nem tudott volna tartalékolni a hajrára. Emlékeztetett, hogy tanítványa a júniusi, belgrádi Eb-n 22,66-tal kezdett, és lett végül ezüstérmes. Úgy véli, Németh Nándor Párizsban jól úszta a táv második felét, de maradt még benne. „Nem állt össze annyira az úszása, mint amire én gondoltam, de így is tökéletes volt ez a teljesítmény” – magyarázta.

Bár közvetlenül a döntő után nagyon csalódott volt Németh Nándor, edzője azzal vigasztalta, hogy a negyedik hely is „világraszóló eredmény”, az egy-két századmásodpercnyi különbség pedig „szinte semmi”. Plagányi Zsolt azzal próbált meg lelket önteni belé, hogy gyakorlatilag ugyanazt a teljesítményt nyújtotta, mint a második és a harmadik helyezett.

„Nándi ismét megmutatta, hogy ott van a világ legjobbjai között és bármikor, bármilyen világversenyen éremesélyes” – zárta gondolatait a BVSC edzője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×