Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Bolt: én vagyok a legnagyobb

A riói olimpia 200 méteres síkfutását esélyeshez méltóan nyerő Usain Bolt olyan sportlegendák közé akar kerülni, mint Muhammad Ali vagy Pelé.

"Azért vagyok itt, hogy bebizonyítsam, én vagyok a legnagyobb. Mit tehetek még, mit kell még bizonyítanom, hogy a legnagyobb legyek?" - tette fel a kérdést a 100 méteren is bajnok Bolt, miután csütörtökön megszerezte nyolcadik olimpiai aranyérmét.

"Remélem, ezután az olyan sportolókhoz tartozom majd, mint Ali vagy Pelé. Azért dolgoztam éveken át, hogy első legyek és a legnagyobbak közé kerüljek. Most bebizonyítottam, hogy ezt tisztán, dopping nélkül is el lehet érni, csak kemény munka és elszántság kell hozzá" - nyilatkozta. "Nemcsak izgalmasabbá tettem a sportot, hanem más szintre is emeltem" - tette hozzá az utolsó olimpiáján részt vevő sprinter, aki a vasárnapi zárónapon ünnepli 30. születésnapját.

A 200 méter fináléjában csak Bolt ért be 20 másodperc alatt, 19.78-cal. A versenyről elmondta, nem elégedett maradéktalanul, mivel meg akarta dönteni saját, 2009-ben elért 19,19-es világcsúcsát. "A kanyar után bele akartam húzni, de a lábaim azt mondták, nem mennek gyorsabban. A testem már nem adott olyan választ, amilyet szerettem volna. Idősebb lettem, de így is egy nagyszerű eladással tudtam meghálálni a szurkolók szeretetét."

Bolt 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban megnyerte a 100 és a 200 métert, valamint tagja volt a 4x100-as váltónak. Most Rióban is triplázásra készül, a 4x100-as döntőre magyar idő szerint szombaton 3.35 órakor kerül sor.

A jamaicai sztár 2008 óta uralja a 100 és 200 métert, a két szám világcsúcstartója, előbbiben háromszoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×