eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Kiket szúrt le Dzsudzsák az Izland elleni összecsapás után?

A találkozót követően Dzsudzsák Balázs mindenkit dicsért. A magyar válogatott csapatkapitánya a szurkolók teljesítményét is kiemelte az Izland elleni összecsapás után.

A magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott Izland ellen, így négy ponttal továbbra is az F csoport élén áll. A találkozót követően Dzsudzsák Balázs - Bernd Storck szövetségi kapitány hasonló tartalmú nyilatkozatát idézően - elmondta, minden játékos büszke lehet az eddig nyújtott teljesítményére, és ugyanez igaz a szurkolókra is.

- Ilyen közönséggel nem lehet veszíteni, a szurkolók segítettek begyötörni az egyenlítő gólt, le a kalappal előttük és persze a csapat előtt is - fogalmazott Dzsudzsák Balázs. - Ma tizenöt millióan léptünk pályára, ilyen segítséggel a hátunk mögött nagyon kevés csapat tud legyőzni minket. Dominálni tudtunk a mérkőzésen, az első perctől kezdve jól játszottunk, és bár nem volt sok helyzetünk, végig ott voltunk az ellenfél kapuja előtt, birtokoltunk a labdát. Az utolsó tizenöt percben mindent beleadtunk, három csatárunk volt fenn a pályán, és jól adogattuk a labdát. Minden, amit előzetesen gyakoroltunk és láttunk a videóelemzéseken, visszajött a meccsen. Az összes játékos büszke lehet erre a teljesítményre, ismét bizonyítottuk, hogy nem véletlenül kerültünk ki az Európa-bajnokságra. Minden várakozásunkat felülmúlja az eddigi teljesítményünk, továbbra is szeretnénk fegyelmezetten játszani, meglátjuk, mire lesz ez elég.

Forrás: mlsz.hu

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×