eur:
394
usd:
365.61
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Szalai Ádám ebben nagyon hasonlít Cristiano Ronaldóhoz

Szalai Ádám szerint az izlandiak ellen megpróbálja megkétszerezni az osztrákok ellen mutatott harcosságot a magyar válogatott.

A magyar válogatott pénteken megérkezett a szombati, Izland elleni Eb-mérkőzés helyszínére, Marseille-be. A csapat körbejárta a meccsnek otthont adó Velodrome-ot, majd sajtótájékoztatót tartott, amelyen a játékosok közül Szalai Ádám és Elek Ákos vett részt. 

- Elsősorban a család tartotta bennem a lelket a gólínséges időszakban - kezdte Szalai Ádám a sajtótájékoztatót. - Erőt, kitartást adtak nekem gyermekkoromtól kezdve, és biztos vagyok benne, hogy utánam a legboldogabbak voltak a gólom után. A holnapi mérkőzés lesz a legnehezebb meccsünk, nagyon tisztelem az izlandiakat, mert roppant erősek és igen komoly csapatjátékuk van. Ezt az is bizonyítja, hogy a selejtezőcsoportban kifejezetten erős riválisok előtt végeztek. Biztosan nagyon nehéz lesz ellenük, így még inkább szükségünk lesz arra csapategységre, ami idáig eljuttatott minket, és a félelmetes szurkolóinkra is, hogy együtt minél sikeresebbek legyünk. Láttam az izlandiak meccseit, fizikálisan hihetetlenül erősek, és a pontrúgásokat is nagyon jól játsszák meg. De az Ausztria elleni győzelem után felvesszük a kesztyűt, és mindent megteszünk a sikerért. Az első lépést megtettük, és ha már így vettük az első akadályt, akkor kétszer annyira hajtunk majd, hogy megtartsuk ezt a lendületet, és továbbjussunk. Dzsudzsák Balázs most is tartott lelkesítő beszédet, de nem véletlenül történik ez az öltözőben, a beszéd tartalma az öltözőn belül marad.

Szalai Ádám hozzátette: a keddi sikerben szerintem a legszebbek azok a videók voltak, amiket az ünneplésről látott a csapat.

- Nagyon sokan vártuk arra, hogy ne csak a jégkorong, a kézilabda vagy a vízilabda sikerek után lássunk ilyen ünneplést, hanem a futball után is. Sokat szeretnénk még ilyen videókat látni, hiszen ez a legnagyobb hajtóerő egy játékosnak. Hatalmas erőt és energiát kapunk az itt a helyszínen szurkolóktól és az otthoniaktól egyaránt – tette hozzá a csatár.

Volt egy vicces jelenet a sajtótájékoztatón, amikor egy portugál újságíró Szalai Ádám hosszú idő után szerzett gólját ahhoz a Cristiano Ronaldo momentumhoz hasonlította, amely után a portugál csatár azt nyilatkozta, úgy érezte magát, mint a ketchupos üveg, amibe beszorult a ketchup, de aztán egyszer csak kirobban az üvegből. A kérdés az volt, hogy hasonlóan érzi-e magát, de Ádám nagyon viccesen csak azt válaszolta, hogy Cristiano Ronaldo többször kerül olyan helyzetbe, hogy nagy tornán gólt szerez, így biztosan jól írta le az érzést. „Az a jó, ha a végén kijön a ketchup és minden ketchupos lesz...” – fogalmazott Szalai Ádám.

- Kívülről úgy tűnt, hogy abszolút kontrolláltuk a mérkőzést, leszámítva az első két percet, de azt túléltük, és utána magunkhoz vettük az irányítást - mondta az első mérkőzést a kispadról végignéző Elek Ákos. - Természetesen mindenki azért jött, hogy játsszon, a térdem rendben van, nagyon jó állapotban vagyok, így várom a lehetőséget. Szeretnék játszani, remélem, hogy így lesz.

- Az egy felkészülési mérkőzés volt - emlékezett vissza a középpályás az Izland ellen,2011-ben szerzett góljára. – Annak idején kicsit értetlenkedtünk is, miért ilyen gyenge ellenfelet választottunk a svédek elleni meccs előtt. Mekkorát fordult a világ, hogy most itt az Eb-n egy nagyon kemény meccsre készülünk ellenük. Persze, jó érzés volt akkor és ott gólt szerezni, és remélem, hogy holnap is sikerül. Nincs nagy különbég a felkészülésben, mint máskor, ez egy torna, és ez is csak egy meccs. Az biztos, hogy nem akarjuk átvenni az izlandiak stílusát, sokkal inkább a saját játékunkra koncentrálunk. Magunkkal kell foglalkoznunk, akkor leszünk sikeresek. Szerencsére olyan helyzetben vagyunk, hogy nem kell számolgatni: ha holnap győzünk, továbbjutunk.

Forrás: MLSZ

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×