Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.51
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ibrahimovic visszatér Párizsba

A Paris Saint-Germain csapatától távozó Zlatan Ibrahimovic a svéd válogatott színeiben éppen Párizsban kezdi meg szereplését a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, az E csoport hétfői játéknapján.

A válogatottól a kontinenstorna után elköszönő 34 éves csatár három idény után döntött úgy, hogy nem hosszabbít szerződést a PSG-nél. A brit sportsajtó hetek óta arról ír, hogy az angol Manchester United csapatához igazol, de hivatalos bejelentés még nem történt az ügyben.

A svédek első ellenfele az E csoportban Írország válogatottja lesz hétfőn 18.00 órától. A két csapat eddig tíz alkalommal játszott egymás ellen, ötször a svédek, háromszor az írek győztek, kétszer pedig döntetlen lett a végeredmény. Tétmérkőzéseken még kedvezőbb a mutató a svédek számára, hiszen hat találkozójukból négyet megnyertek és kétszer megosztoztak a pontokon.

Az 1990-es világbajnokságon negyeddöntős íreknek ez a harmadik Európa-bajnoki részvételük, de korábban még sosem jutottak tovább a csoportjukból, és ez most is rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik. A svédek sorozatban ötödik alkalommal Eb-indulók, 2004-ben negyeddöntősök voltak, de azóta ők sem tudtak továbblépni a csoportból.

Mindkét együttes a harmadik helyen végzett selejtezőcsoportjában, Martin O'Neill szövetségi kapitány csapata Bosznia-Hercegovinát, Erik Hamrén válogatottja pedig Dániát búcsúztatta a pótselejtezőben. Ibrahimovic volt a selejtezősorozat második legeredményesebb játékosa: 11 gólt szerzett, ebből hármat a dánok elleni párharcban.

A svédek a legutóbbi négy tétmeccsükön veretlenek maradtak, bár a felkészülés során Szlovéniával, Csehországgal és Észtországgal is csak döntetlent játszottak, Törökországtól pedig kikaptak. Az írek számára a Fehéroroszországtól elszenvedett vereség jelentette a főpróbát az Európa-bajnokságra, korábban döntetlenre végeztek Szlovákiával és Hollandiával, illetve legyőzték Svájcot.

Több svéd és ír labdarúgó játszott együtt korábban, sőt Robbie Brady és Wes Hoolahan, illetve Martin Olsson a Norwich Cityben, valamint John O'Shea és Sebastian Larsson a Sunderlandben jelenleg is csapattársak.

Mivel az E csoport másik két tagja az erősebbnek tartott Belgium és Olaszország, a hétfői svéd-ír mérkőzésen rendkívül fontos a győzelem mindkét fél számára. "A győztesnek nagyon jó esélye lesz a továbbjutásra. Ha veszítünk, akkor is marad sanszunk a továbblépésre, de sokkal kevesebb, úgyhogy ez egy igazi kulcsmeccs lesz" - vélekedett Erik Hamrén, Svédország szövetségi kapitánya.

"Az írek és mi sem számítunk esélyesnek ebben a csoportban, ráadásul nagyon közel vagyunk egymáshoz a világranglistán, ezért rendkívül kiélezett, nyílt meccsre számítok" - tette hozzá az edző.

Az E csoport első fordulójának másik meccsén, hétfőn 21.00 órától a belga válogatott Olaszország ellen lép pályára Lyonban. A két együttes eddig 21 alkalommal találkozott, 13-szor itáliai, négyszer belga siker született, négy meccs pedig döntetlent hozott. Bár legutóbbi mérkőzésüket, a tavaly novemberi barátságos találkozót a belgák nyerték 3-1-re, arra az 1972-es Európa-bajnokság óta várnak, hogy tétmeccsen is legyőzzék az olaszokat.

Máig emlékezetes a 2000-es kontinenstornán játszott csoportmeccsük, amelyet az olaszok 2-0-ra megnyertek a társrendező belgákkal szemben. Azon a találkozón Marc Wilmots és Antonio Conte is kezdő volt, jelenleg előbbi a belga, utóbbi pedig az olasz válogatott szövetségi kapitánya, bár Conte a torna után távozik, és a Chelsea vezetőedzője lesz. Az 1999-ben Leccében lejátszott, 3-1-es belga sikerrel zárult barátságos meccsen Wilmots gólt lőtt Gianluigi Buffonnak, aki minden bizonnyal hétfőn is ott áll majd az itáliaiak kapujában.

Az előző Európa-bajnokságon ezüstérmes olaszoknak ez a kilencedik részvételük, és csak kétszer (1996, 2004) nem tudtak továbbjutni a csoportkörből. Egyszer (1968) megnyerték a tornát, kétszer (2000, 2012) pedig elvesztették a döntőt. A selejtezősorozatot veretlenül teljesítő itáliai együttes és a világranglistát a közelmúltban vezető belga válogatott meccsén több csapattárs is ellenfélként találkozik egymással, hiszen Dries Mertens és Lorenzo Insigne a Napoliban, Radja Nainggolan, Daniele De Rossi és Alessandro Florenzi pedig az AS Romában szerepelt együtt az elmúlt idényben.

A Reuters brit hírügynökség előzetese Belgiumot nevezi a csoport favoritjának. A remek motivációs képességéről ismert Antonio Conte leszögezte: mindenkinek a csapat egységét és a taktikai feladatát kell szem előtt tartania. "A játékosoknak fel kell áldozniuk magukat a csapatért" - mondta.

Két kiváló középpályás, Marco Verratti és Claudio Marchisio egyaránt sérülés miatt hiányzik az itáliai keretből, Andrea Pirlo, Sebastian Giovinco és Mario Balotelli pedig nem kapott meghívót. A védelemre minden bizonnyal komoly feladat vár, hiszen a belgák kettes gólátlagot produkáltak a legutóbbi tíz meccsükön.

Az E csoport 1. fordulójának programja:

hétfő:

Írország-Svédország, Párizs, Stade de France 18.00

Belgium-Olaszország, Lyon 21.00

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×