Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Colorful water ball in swimming-pool
Nyitókép: joruba/Getty Images

A 7. helyért játszhat a magyar női válogatott – Cseh Sándor: nem ezért jöttünk, de a játék előremutató volt

A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 16-15-re kikapott az Európa-bajnok holland csapattól a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő pénteki játéknapján, az 5-8. helyért zajló rájátszás első körében.

Cseh Sándor világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes együttese így szombaton, magyar idő szerint hajnali 3.30 órától a kínaiakkal találkozik a hetedik helyért.

Cseh Sándor együttese gyorsan kétgólos hátrányba került, a szakember pedig időt kért, aminek meg is lett az eredménye, tanítványai ugyanis az első negyed végére kiegyenlítettek (3-3).

A második felvonásban védekezésben és támadásban is nagy hibákat követtek el a magyarok, a rivális ezt ki is használta és a nagyszünetre háromgólos előnyt szerzett (8-5).

A különbség nem csökkent a fordulást követően, a záró nyolc percben viszont Garda Krisztina két remek átlövésének köszönhetően karnyújtásnyira került az egyenlítéstől (10-9) a magyar csapat. A válogatott egyik legrutinosabb tagja nem is engedte ezt a lehetőséget másnak, ötméteresből egalizált bő két perccel a befejezés előtt. A hollandok gyors góllal válaszoltak, és ki is védekeztek egy magyar támadást, az utolsó lehetőséget azonban Tiba Panna kihasználta, így jöhettek az ötméteresek – ami előtt még Neszmély Boglárkának kellett védenie a dudaszó pillanatában.

A szétlövés során éppen Tiba és Garda hibázott, a hollandoknál pedig csak egy játékos rontott, így a rivális játszhat az ötödik helyért.

„Van min javítani, de előremutató játékot láttam”

Cseh Sándor a találkozó után elmondta, hogy nagyon-nagyon elégedett volt a csapat teljesítményével, nemcsak a péntekivel, hanem az eddigi két héttel is.

„Ezt el is mondtam a játékosoknak, hiszen ebben a két hétben az olimpia négy elődöntősével játszottunk, az amerikaiakkal, az ausztrálokkal, a spanyolokkal és a hollandokkal, náluk is vannak átalakítások, de nálunk hat játékos van itt a párizsi csapatból, ennek fényében szerintem igenis nagy értéke van annak, hogy mindegyik meccsen hoztunk egy jó szintet. Ma a hollandok ellen olyan játékosoknak jutott kulcsszerep, mint Lendvay Zoé, Alaksza Kinga vagy Horváth Zsófi, akik még a keretben sem voltak a januári Eb előtt, vagy Hajdú Kata, aki a döntőre nem volt beírva” – fogalmazott a szövetségi kapitány a magyar szövetség hírlevelében.

Hozzátette: „Nyilván szomorú, hogy ezúttal csak a hetedik helyért játszhatunk, hiszen úgy jöttünk ide, hogy elsők akarunk lenni a világkupán, mert nem állhatunk soha másképp egy versenyhez. Én azt szeretném, hogy legyen egy tíz perc szomorúság, ha kikapunk, de a játékosoknak is érezniük kell, milyen szinten tudnak teljesíteni, mind a négy meccsen egyenlő ellenfelek voltunk, ebből három csapat játssza most az elődöntőt. Összességében úgy fogalmaznék: inkább most jöjjenek ki az apróbb hibák, most ne legyen szerencsénk, mint egy év múlva a budapesti világbajnokságon – azaz a történtek ellenére azt mondom: van min dolgozni, de nagyon előremutató volt, amit láttam a csapattól” – mondta Cseh Sándor.

További eredmények

az 5-8. helyért:

  • Olaszország-Kína 11-10 (4-2, 4-2, 1-4, 2-2)

elődöntő:

  • Egyesült Államok-Ausztrália 10-6 (2-0, 3-4, 4-2, 1-0)
  • Spanyolország-Oroszország 15-13 (3-3, 3-1, 2-2, 2-4, 5-3) - ötméteresekkel
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×