Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
tengeri turistahajó illusztráció
Nyitókép: pexels.com

Pánik a kigyulladt hajón: több mint százan ugrottak a tengerbe

Tűz ütött ki egy turistahajón a délnyugat-törökországi Fethiye városánál csütörtökön, a lángok nyomán 115, mentőmellénnyel ellátott ember, köztük gyerekek és a legénység tagjai az Égei-tengerbe ugrottak – közölte a török sajtó.

Az Anadolu török hírügynökség azt közölte, a tüzet azóta eloltották, az embereket biztonságba helyezték. Bár áldozatokról nem tudni, két embert füstmérgezéssel kórházba vittek, néhány gyereket pedig elővigyázatosságból orvosok is megvizsgáltak.

Az utasok állampolgárságát nem közölték.

A hatóságok megkezdték a működésképtelenné vált hajó partra vontatását, a Demirören hírügynökség úgy tudja, a műveletben a parti őrség és a rendőrség mellett a környéken tartózkodó hajók is részt vesznek. A tűz okát egyelőre nem tudni, a Demirören azonban arról számolt be, hogy a lángok a hajó konyhájában csaphattak fel nem sokkal dél előtt, majd hamar átterjedtek a jármű többi részére is.

A Fethiye körüli vizeken gyakoriak az egy- vagy többnapos, mind a helyiek, mind a külföldiek körében népszerű hajókirándulások.

Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Stadler KISS motorvonat távolsági változatát mutatta be a hazai InterCity-flotta megújításának egyik lehetséges alternatívájaként. Orbán Anita külügyminiszter Kanadában a magyar közösségeket látogatta meg, és közölte, hogy a kormány stabil és kiszámítható keretet teremtene a filmes adókedvezmény-rendszernek, valamint több nemzetközi produkciót és koprodukciót vonzana Magyarországra. Forsthoffer Ágnes házelnök a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetőivel tárgyalt a határon túli magyar közösségek megmaradásáról és a külhoni magyar oktatás támogatásáról. Magyar Péter bejelentette, hogy 2027-től az eredetileg vállaltnál szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót, miközben készül az új Nemzeti alaptanterv és a belügyi ágazatot érintő, több mint harminc törvénymódosításból álló csomag. Az Igazságügyi Minisztériumban közben már dolgoznak a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályain.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×