Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Balogh Dávid / Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Négyezren a Zamárdi-Tihany-Zamárdi átevezésen, volt egy 33 perces hajó

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.

Az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményén – melynek ezúttal a Mol volt a névadó szponzora – a résztvevők kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthették szombaton a feladatot.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának tudósítása szerint a nagy melegre való tekintettel a sárkányhajósok már kilenc órakor elstartoltak, őket követték a SUP-os betétfutam indulói, majd hivatalosan is elrajtolt a Balaton-átevezés.

„A nevezéseket tekintve átléptük a tavalyi létszámot, amire azt gondolom, büszkék lehetünk” – idézte a honlap Vida Gergelyt, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatóját, az átevezés főszervezőjét. „Az extrém hőség miatt különféle hűtési és árnyékolási megoldásokat alkalmaztunk. Szerintem mindent megtettünk, ami tőlünk telt. Igyekeztünk minél gyorsabban indítani a délelőtti idősávba regisztrálókat, hogy a délutániak is minél hamarabb vízre mehessenek, és utána élvezhessék a különféle parti programokat. Az előkészületek rendszerint már az előző év végén elkezdődnek, de mindig nagyon várjuk, hogy újra itt lehessünk, hiszen ez eseménynaptárunk egyik üde színfoltja, és azt látom, hogy az indulók is minden évben, így most is, élvezik az itteni hangulatot.”

A névadó támogató biztosította a szükséges mennyiségű Fonte ásványvizet, az üres palackokat pedig a környezettudatosság jegyében a MOHU REpont automatáiba is be lehetett dobni, az értük járó összeget pedig jótékony célra is fel lehetett ajánlani.

A résztvevők az indulás után ezúttal is a Tihanyi Apátság felé vették az irányt, majd egy fordulókapun áthaladva, a szabadstrandra visszaérkezve teljesítették a távot. A legnépszerűbb vízi eszköz a SUP és a kajak volt. A célba érkezést követően mindenki megkapta egyedi befutóérmét, az egyes kategóriák három legjobb időeredményét elérő egységeit pedig ezúttal is külön díjazták. A nap abszolút legjobb idejét a Hullámtörők nevű kajakos egység (Hoffer Benedek, Mikola Gábor, Urbán Zsombor) érte el: ez a csapat 33 perc 4 másodperc alatt teljesítette a távot.

Ott volt a mezőnyben – szinte már hagyományosan – a sydneyi olimpián ezüstérmes Szabó Szilvia, Kovács Katalin páros, de teljesítette a távot Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Hegedüs Róbert hétszeres világbajnok kajakos, Kövér Márton, kilencszeres világbajnok maratoni kenus, Hodován Dávid, a gyorsasági kenuválogatott tagja, valamint Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke is.

Az esemény részeként a támogatók és a partnerek jóvoltából a parton is számos aktivitási lehetőség, program várta az érdeklődőket, kísérőket.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: itt az almageddon

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×