Az El-Naszr 2022 decemberében, a katari világbajnokság után szerződtette a Manchester Unitedet elhagyó szupersztárt, azzal a nem titkolt céllal, hogy Cristiano Ronaldo segítsen a szaúdi bajnokság imázsát javítani, színvonalát emelni. Mágnesként is akarták használni: azt remélték, a portugál csillag példája jó néhány más világklasszis számára inspiráló lehet.
Karim Benzema, N'Golo Kanté, Rijad Mahrez, Sadio Mané, Neymar és mások követték, akik az úgynevezett Nagy Négyes valamelyik klubjához, a rijádi el-Hilalhoz és el-Naszrhoz, valamint a dzsiddai óriásokhoz, az el-Ahlihoz és az el-Ittihadhoz szerződtek.
2023 nyarán ezt a négyest átvette az ország Közberuházási Alapja (PIF), amely a Newcastle Unitedet is birtokolja, bár az Al-Hilal tulajdonának hetven százalékát a múlt hónapban eladták a Kingdom Holding Company-nak, egy olyan cégnek, amelyet a szaúdi királyi család tagja, Alvalid bin Talal herceg vezet.
Több mint három év alatt az immár 41 éves Cristiano Ronaldo nem nyert meg egyetlen jelentős szaúdi trófeát sem. A várakozás csütörtökön véget ért, amikor két gólt is szerezve győzelemre vezette az el-Naszrt (4-1) a Damak ellen, a szezon utolsó napján.
HE'S JUST SCORED A FREE-KICK IN THE FINAL MATCH TO WIN THE LEAGUE FOR AL-NASSR.
— Football Tweet ⚽ (@Footballtweet) May 21, 2026
THE BIGGEST OF BIG GAME PLAYERS. ??? pic.twitter.com/v5gFJ9cKxb https://t.co/DaK6ejV2vw
Az el-Naszr hét év után lett ismét bajnok. Ez az El-Naszr 11. bajnoki címe, ez Ronaldo nyolcadik bajnoki címe is, miután Angliában a Manchester Uniteddel, Spanyolországban a Real Madriddal és Olaszországban a Juventusszal is diadalmaskodott.
?? Ronaldo in tears after winning his first Saudi Pro League title with Al Nassr, three full seasons after joining.
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) May 21, 2026
He's now won league titles in Portugal, England, Spain, Italy, and Saudi Arabia.
Considering he arrived in January 2023 with the biggest contract in football… pic.twitter.com/uTaU1AswLa
Nemrég megszerezte 100. gólját a szaúdi profi ligában, 129 alkalommal volt eredményes a klub színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve – de ez volt az a cím, amelynek megnyerésére szerződtették.
Ez volt eddigi a szaúdi profi liga eddigi legizgalmasabb idénye. Eleinte négy csapat küzdött a bajnoki címért, de az el-Ahli, az el-Kvadsziah, amelyet a szaúd-arábiai olajóriás, az Aramco támogatott, egy idő után lemaradt. Maradt kettő: az el-Naszr és az el-Hilal. Május 12-én mérkőztek egymással, ha Ronaldo csapata nyert volna, gyakorlatilag bajnok. Az ország történetének legnagyobb bajnoki mérkőzéseként harangozták be a meccset, amelyet több mint 180 országban közvetítettek.
Drámai véget ért: az el-Naszr a 97. percben 1–0-ra vezetett, a hívei már ünnepeltek, amikor a mérkőzés utolsó pillanatában Bento kapus valahogy a saját kapujába paskolta a labdát, 1–1.
A bajnoki címért folytatott küzdelem még mindig élt, de csütörtökön már semmi és senki nem állíthatta meg az el-Naszrt.
„A rijádi vezetők valószínűleg az el-Naszr sikerét Ronaldo leigazolásának és a klub a PIF tulajdonában tartásáról szóló döntésnek fogják tulajdonítani” – mondta a BBC-nek Simon Chadwick, a párizsi Emlyon Business School afro-eurázsiai sport professzora. – „A bajnoki győzelem megerősíti majd a szaúdi nézetet, miszerint a hazai stratégia és a külföldi felvásárlások megfelelő keverékével gyorsan el lehet érni a sikert. Az el-Naszr számára, hogy elérje a hazai és ázsiai riválisaihoz hasonló ikonikus státuszt, folyamatos győzelem kell, és kontinensbajnoki címeket kell szereznie.”
??| Cristiano Ronaldo and Al Nassr lift the Saudi Pro League trophy ???pic.twitter.com/ZGYBmKsbQm
— CentreGoals. (@centregoals) May 21, 2026
CR7 jövője bizonytalan a klubnál, bár a döntés nyilvánvalóan az ő kezében van. A bajnoki cím, a siker egy érv a maradása mellett. A maradása pedig nagyon fontos az utóbbi időben kicsit megrekedő szaúdi sport-, közelebbről futballprojekt számára.
A 2023-as nagy felfutás óta kicsit csökkent a sztárigazolások lendülete, noha a mostani idényre is érkezett olyan játékos, mint az olasz válogatott Mateo Retegui és az uruguayi Darwin Nunez. Rijádi hírek szerint még mindig vannak források egy veterán szupersztár, például Mohamed Szalah megszerzésére. Az egyiptomi játékost, aki nyáron távozik a Liverpooltól, az el-Ittihad szeretné – de csak akkor, ha megfelelő az ár.
A BBC elemzése szigorú: „Bár Ronaldo diadalát egyesek a költekezés igazolásának tekinthetik, egy letűnt korszak utolsó örömének is tekinthető, amikor a szaúd-arábiai csapatok egyetlen átigazolási időszakban 700 millió fontot költöttek.”





