Infostart.hu
eur:
368.52
usd:
318.35
bux:
147347.87
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Jégkorongozók a jégen, mérkőzés közben.
Nyitókép: Ryan McVay/Getty Images

Kovács Attila: szombaton Milánóig elkorcsolyázhatnak a Jégpályák Éjszakájának résztvevői – persze szimbolikusan

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója az InfoRádióban arról beszélt, milyen programokkal, versenyekkel, látványosságokkal várják a jégpályák, jégcsarnokok az eseményre ellátogató érdeklődőket.

Január 17-én, szombaton rendezik meg a Jégpályák Éjszakáját az egész országban. A Több mint 40 vidéki helyszínen és a fővárosban is különböző programokkal várják az érdeklődőket a résztvevő jégpályák, jégcsarnokok.

„Sokat nőtt a rendezvény, az idei évben büszkén elmondhatjuk, hogy több mint 40 vidéki helyszínen fogunk tudni programokat nyújtani a látogatóknak” – mondta az InfoRádióban Kovács Attila, a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója. Lesz például olyan program, hogy a résztvevők összesen 1000 kilométert korcsolyázhatnak le, ami a Budapest-Milánó távolságot szimbolizálja, utalva a közelgő téli olimpiára.

Budapesten több esemény is lesz, melyek közül az egyik fő látványosság a Magyar Jégkorong Napja a Városligeti Műjégpályán

– mondta a sportigazgató. Hozzátette, ez alapvetően egy gyerektorna, U8-as és U10-es csapatok fognak játszani a jégen. Kiemelte: rekordszámú, 122 csapat jelentkezett a versenyre, és több mint 1000 kis hokijátékos élvezi majd a sportág minden örömét.

Kovács Attila szerint a Jégpályák Éjszakája népszerűségnövelő és gyerekcsalogató esemény is egyszerre. A rendezvény célja többek között, hogy minél több embert be tudjon csatornázni a jégkorongba és a korcsolyázásba. A sportigazgató leszögezte: a szövetségnél hisznek abban, hogy akik kilátogatnak valamelyik eseményre és kipróbálják a korcsolyázást, az meg fogja szeretni. Arról is beszélt, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség hosszabb távú célja a minél aktívabb társadalom, és ezzel az eseménysorozattal szeretnék megmutatni e két sport, illetve a jégpályák pozitív arcát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára szerint míg a közoktatásban kötött, jól felépített órarend segíti a diákokat, a felsőoktatásban már saját maguknak kell megszervezniük tanulási rendjüket, ami hirtelen váltást jelenthet. Koren Balázs, a Pro Suli szakmai vezetője szerint fontos lenne, hogy a tanulók mindig értsék, mi és miért történik velük az oktatási rendszerben.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×