Infostart.hu
eur:
353.66
usd:
310.34
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: Pixabay

A NOB partner lesz a világboksz átállásában

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöksége előzetesen elismerte az ökölvívás 2023-ban alapított új világszövetségét, a World Boxingot, amelyhez a múlt héten csatlakozott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).

Az ökölvívás eredeti világszövetségével, az AIBA-ból lett - Umar Kremljov vezette - IBA-val az elmúlt években elmérgesedett a NOB viszonya. A NOB a 2021-es, majd a tavalyi olimpiáról is gyakorlatilag kizárta, a boksz olimpiai, illetve kvalifikációs tornáit pedig maga szervezte meg. Ugyanakkor azt már a párizsi játékok előtt jelezte, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián erre nem hajlandó, a sportág pedig nem is került be a következő játékok előzetes programjába.

Ugyanakkor a NOB azt is jelezte, hogy a boksznak ott a helye az olimpián, ehhez pedig elsőként az kell, hogy a sportágnak egy NOB által elfogadott nemzetközi szövetsége legyen. Erre a szerepre "jelentkezett" a 2023 tavaszán alapított World Boxing, mely mostanra teljesítette a NOB alapvető feltételeit, így többek között azt, hogy legalább öt kontinensről minimum 75 tagszervezettel rendelkezzen.

A 75. csatlakozó éppen a - tavaly november óta Kovács István vezette - MÖSZ volt, melynek közgyűlése közel három hete adott felhatalmazást a csatlakozáshoz, majd a WB múlt kedden vette fel a tagjai sorába.

A MÖSZ a Facebook-oldalán azt közölte, hogy a NOB vezető testületének szerdai döntése után a bizottság közgyűlése két hét múlva hozhat végleges döntést a World Boxing csatlakozási kérelméről.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×