Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A harmadik helyezett Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szezonnyitó Bahreini Nagydíjának eredményhirdetésén a szahíri versenypályán 2022. március 5-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

Forma-1: a veterán pilóta világbajnok akar lenni, és elmondta, mikor vonul vissza

Fernando Alonso tudja, hogy 2025-ben még aligha szállhat harcba a világbajnoki címért, ám 2026-ban minden vágya odaérni az egyéni pontverseny élére. A spanyol ezt követően vélhetően visszavonul.

Fernando Alonso utoljára 2006-ban ünnepelhetett bajnoki címet, míg futamgyőzelmet a 2010-es években ért el. A spanyol a McLarennél történt viszontagságos idő után visszatért az Alpine-nal (egy dobogóval), ám végül az Aston Martinnak köszönhetően térhetett vissza rendszeresen a TOP3-ba.

A kétszeres világbajnok idén az autója visszaesése miatt nem volt képes kiemelkedő eredményt elérni, ugyanakkor ez nem szegte kedvét, továbbra is a világbajnoki címre törekszik. Erre saját bevallása szerint 2026-ban talán esélye nyílhat.

„Még mindig álmodom” – árulta el Alonso a BBC-nek, mikor az esetleges világbajnoki elsőségről kérdezték. „Miért is ne? Tudom, hogy valószínűleg 2026 az egyetlen esélyem, mert 2025 rendkívül nehéz, de még mindig álmodozom. Az F1 valószínűleg az álmodozóknak való, mert bármi megtörténhet. Meglátjuk” – mondta a spanyol, aki 40 év felett is nagyon versenyképes maradt – írja a motorsport.com.

Az új erőforrás-szabályzattal és egy új autó építésével célozza meg a sikert Alonso és az Aston Martin, ráadásul Adrian Newey, a Red Bull korábbi brit autótervező sztárja is csatlakozott az alakulathoz, ami minden bizonnyal sokat segíthet a csapatnak.

„Nagyok lesznek az elvárások, mert ez egy az új, Adrian által tervezett autó és megváltoznak a szabályok is” – fogalmazott Alonso. „Valószínűleg ez lesz az utolsó szezonom az F1-ben, mert a szerződésem 2026 végén lejár. Eljön tehát az igazság ideje. Nagyok az elvárások.”

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×