Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A 42. Lidl Balaton-átúszás résztvevői a rajt után Révfülöpnél 2024. július 21-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Naptárakat elő, megvan a Balaton-átúszás időpontja!

Egy július végi hétvégi napra tűzték ki 2025-ben. SUP-osok is készülhetnek.

Július 26-án rendezik meg a 43. Balaton-átúszást, melynek során a vállalkozók 5,2 kilométeres távot tesznek meg Révfülöp és Balatonboglár között.

A szervező Budapest Sportiroda szerdai tájékoztatása szerint a nevezés január végén indul a viadalra, melynek során 1979 óta már csaknem negyedmillióan úszták át a tavat. A végső szót - szokás szerint - az időjárás mondja majd ki, mivel csak biztonságos körülmények között, gyenge szélben és kellemes vízhőmérséklet mellett engedik elrajtolni a mezőnyt, így előfordulhat halasztás.

A közlemény emlékeztetett, hogy idén júliusban egy nappal kellett elcsúsztatni a rajtot, a hullámzás így is próbára tette az úszókat, ám a mintegy 150 vitorláshajóból, három kórházhajóból és tucatnyi motorcsónakból álló flotta garantálta az indulók biztonságát. Jövőre is több száz szervező mellett orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők és vízirendőrök lesznek jelen. Az úszók továbbra is két kihívás közül választhatnak: a hagyományos mellett lehetőség lesz a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére is. Ismét lesz Balaton-áthúzás is, 2021 óta egyre többen vállalkoznak arra, hogy az úszók folyosójától nem messze, SUP-pal szeljék át a Balatont északról déli irányba.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×