Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.88
bux:
143050.87
2026. november 6. péntek Lénárd
chess board
Nyitókép: ATU Images / Getty Images

Egy ötéves szatmárnémeti kisfiú akár a világ legfiatalabb sakkvilágbajnokává is válhat

Balog Ronaldo kétévesen ismerkedett meg a játékkal, négyévesen pedig már meg is nyerte az első versenyét.

A Főtér erdélyi hírportál szerint a sakktörténelem legfiatalabb világbajnoka lehetne az ötéves szatmárnémeti Balog Ronaldo - írja az Index. Hozzáértők szerint a kisfiú kivételes tehetséggel van megáldva.

Balog Ronaldo kétéves korától figyelte édesapja játszmáit, egy nap levette a polcról az édesapja, Balog Cristian sakk-készletét, a nagyapai örökséget. A szülők azt várták, hogy játszani fog a bábukkal, ehelyett a fiú az összes figurát hibátlanul felrakta a táblára, majd megkérdezte az édesapjától, játszana-e vele.

A fiú később arra kérte apját, hogy minden nap tanítsa sakkozni. A YouTube-on is sakkmérkőzéseket nézett rajzfilmek helyett, és vagy százszor megnézte a híres, 1972-es Borisz Szpasszkij–Bobby Fischer-döntőt.

Egy idő elteltével versenyekre szeretett volna járni, és célul tűzte ki, hogy ő lesz a sakktörténelem legfiatalabb világbajnoka.

Négyéves korában már legyőzte az édesapját, egyenlő küzdelemben. 2023 februárjában vett részt élete első hivatalos versenyén Nagybányán, ahol 105 gyerek indult, korosztályokra osztva. Balog Ronaldo saját kategóriájában veretlenül nyerte meg a versenyt.

Első magyarországi versenyén Kisvárdán indult az U14-es korcsoportban, itt a harmadik helyet szerezte meg. Édesapja, Balog Cristian a legfőbb mentora, szakmai felkészülését Torzsás Lajos korábbi kiváló mesterjelölt játékos segíti, aki két alkalommal teljesítette a mesteri normát, és akinek fénykorában 2340 volt a legmagasabb ÉLŐ-pontszáma.

Apja azt nyilatkozta: "Nagyon sokan úgy vélik Romániában és Magyarországon is, hogy mivel a felnőtteknél is megállja a helyét már annyi ideje, akkor az U8-as kategóriában is megvan minden esélye arra, hogy országos bajnok legyen. De miért ne jöhetne össze elsőre neki a világbajnoki cím? Ezzel történelmet írna, hisz 8 évesnél fiatalabb gyermek még soha nem nyert világbajnokságot."

Balog Ronaldo és az édesapja is a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei fehérgyarmati sakkegyesület igazolt játékosai voltak, de hamarosan már a nyíregyházi csapatban folytatják. A fiú többnyire az első három hely valamelyikén végez azokon a versenyeken, ahol elindul. Vasárnap ismét a felnőttek között versenyez Nyíregyházán.

A kisfiúra már egy sakkeseményekkel foglalkozó YouTube-csatorna is felfigyelt:

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Válságból tőzsdesztori: még mindig nem drága ez a piac

Válságból tőzsdesztori: még mindig nem drága ez a piac

Az Invest legújabb adásában ismét három olyan befektetési sztori került elő, amelyek jól mutatják, milyen eltérő irányokból érkezhetnek most lehetőségek és kockázatok a piacokra. Szó volt a görög tőzsde látványos feltámadásáról, ahol a válság utáni konszolidáció, a bankrészvények ereje és a még mindig visszafogott árazás együtt teszi érdekessé a piacot. Az AI-szektor kapcsán a beszélgetés fő kérdése az volt, hogy a hatalmas növekedési várakozások és a gigantikus beruházások mellett mikor jelenik meg a valódi megtérülés. Emellett az autóiparban is éles választóvonal rajzolódik ki: a Porsche és a Ferrari példája azt mutatja, hogy befektetőként nagyon nem mindegy, egy cég prémiumterméket vagy valódi luxust árul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×