Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Facebook/Magyar Kézilabda Szövetség

Ligetvári Patrik idén kétszer szeretne eljutni Kölnbe, először a most rajtoló Eb-n

A magyar férfi kézilabda-válogatott pénteken, Münchenben Montenegró ellen játssza első csoportmérkőzését a németországi Európa-bajnokságon. A Veszprém balátlövője azt mondta az InfoRádióban, hogy a rutintalanabb kerettagoknak is hinniük kell magukban és önbizalommal telve kell pályára lépniük. Hozzátette: jól sikerült a felkészülés, és bízik benne, hogy jó eredményeket tudnak elérni.

A magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokság előtti egyetlen felkészülési mérkőzésén egy góllal, 26–25-re kikapott Csehországtól Tatabányán. Chema Rodríguez csapatában Máthé Dominik, Szita Zoltán és Ancsin Gábor négy gólt lőtt, míg Fazekas Gergő és Bánhidi Bence háromszor volt eredményes.

A szövetségi kapitány a találkozót követően a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján közölt nyilatkozatában elmondta: ezúttal csak az volt számára lényeges, hogy valamennyi kerettag pályára léphessen. Mint fogalmazott, az volt a céljuk, hogy kipróbáljanak bizonyos új játékelemeket, ugyanakkor nem akartak sokat megmutatni abból, amit az Eb-n játszanának majd. Hozzátette: jó intenzitású meccset vívtak a csehekkel, ami megfelelően szolgálta a felkészülést, de elismerte, hogy amikor többet cserélt, voltak időnként koncentrációs problémák, és azokban a percekben nehezebben tudták követni a taktikát a játékosai.

A legjobb tízbe kell kerülni

A Magyar Kézilabda Szövetség a csoportból való továbbjutást, valamint az első tízbe kerülést tűzte ki célként az Európa-bajnokságon. „Sokan beszélnek az olimpiai selejtező fontosságáról, azonban az Európa-bajnokságnak is nagy súlya van, nem lehet félvállról venni. Az összes verseny közül az Eb a legerősebb.

Az EHF is a mi csoportunkat tartja a legkiegyensúlyozottabbnak, a napi forma fog dönteni a négy csapat között”

– latolgatta az esélyeket a kontinenstorna előtti sajtótájékoztatón Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke.

Chema Rodríguez szerint az első, Montenegró elleni meccs különösen fontos lesz, és ha nyernek, az nagy löketet adhat a csapatnak a további küzdelmekre. Kiemelte, hogy az izlandiakat nagyon jól ismerik, hiszen az elmúlt három évben minden világversenyen találkoztak velük – kétszer győztek, egyszer vereséget szenvedtek velük szemben. Az a cél, hogy az Eb-csoportkör utolsó fordulójában ismét győzelmet ünnepelhessenek. „Nagyon elégedett vagyok a játékosokkal, kiváló munkát végeztek, jó ötvözete a keret a rutinos és a fiatal játékosoknak. Száz százalékot fogunk adni, nem mérlegeljük azt, hogy mi volt a múltban, csak erre a világversenyre koncentrálunk” – jelentette ki a spanyol szakember.

Rá kell tenni még egy lapáttal

Ligetvári Patrik, a Veszprém játékosa idén kétszer szeretne eljutni Kölnbe. Először az év elejei Eb-n, mivel ott is rendeznek középdöntős mérkőzéseket, majd a szezon végén, hiszen a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a kölni Lanxess Aréna lesz a Bajnokok Ligája négyes döntőjének a helyszíne. A balátlövő az InfoRádióban elmondta: az a legfontosabb, hogy az Eb-rajtra kerüljenek csúcsformába, a csehek elleni mérkőzésből pedig nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

A 27 éves kézilabdázó hozzátette: a csehek elleni mérkőzésen sokat kísérleteztek, 10-15 percenként cserélt a szövetségi kapitány, aki

ezúttal nem az eredmény alakulásától függően eszközölt változtatásokat, hanem a taktikát helyezte előtérbe.

Ligetvári Patrik úgy érzi, jó formában van, és szeretné tartani azt a szintet, amit eddig tudott hozni a szezon során. Ugyanakkor szerinte az Eb-n az összes játékosnak – így neki is – rá kell tennie még egy lapáttal, mert fontos, hogy a torna egész ideje alatt magas szinten tudjanak teljesíteni, nem lehetnek kihagyások, mert azok pontatlanságokat, hibákat szülnek.

A Veszprém balátlövője elmondta: kemény felkészülésen vannak túl, de jó hangulat uralkodik a csapaton belül. Az elmúlt időszakban főként az erőnléti edzéseken volt a hangsúly, de Chema Rodríguez sok időt szentelt az általa eredményesnek és hatékonynak vélt taktika kidolgozására is. Nem volt sok idő a felkészülésre, igyekeztek minden pillanatot megragadni arra, hogy hasznosan töltsék el.

A magyar keret összetételével kapcsolatban megjegyezte: sok a fiatal játékos, akik közül többen nem szerepeltek még felnőtt szinten rangos világeseményen. Szerinte nagyon fontos, hogy ezek a rutintalanabb játékosok is bízzanak magukban, el kell hinniük, hogy képesek a jó teljesítményre topszinten is. „Nem szabad senkinek sem alábecsülnie a saját teljesítményét, és nem másokra kell figyelni, hanem teljes mértékben magunkra kell koncentrálni” – figyelmeztetett Ligetvári Patrik.

A kerettagok közül Andó Arián, Bartucz László, Palasics Kristóf, Krakovszki Zsolt, Krakovszki Bence és Imre Bence is először léphet pályára felnőtt világversenyen, ami azt jelenti, hogy

nincs olyan kapus és jobbszélső a nevezettek között, akinek releváns nemzetközi tapasztalata lenne.

Mikler Roland, Székely Márton, Győri Mátyás, Nagy Bence, Kovacsics Péter vagy Rodríguez Pedro nevét hiába keresi bárki a szűkített keretben, ők nem utaztak el Németországba.

A németországi Eb-re csapatonként 20 játékos nevezhető, akik közül mérkőzésenként 16 szerepelhet. A szűkített és a korábban leadott 35 fős keret között két-két játékos cseréje lehetséges az Európa-bajnokság csoportkörében, a középdöntőben és a döntő hétvégén.

Az Európa-bajnokság után a magyar válogatott március 14. és 17. között olimpiai selejtezőn vesz részt. A kvalifikációs tornák helyszíne és csoportbeosztása az Eb, valamint az Afrika-bajnokság után válik ismertté a nemzetközi szövetség döntése alapján. A Magyar Kézilabda Szövetség is beadta pályázatát az egyik selejtezőtorna megrendezésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×