Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Burián Gergely Zoltán (j) és a montenegrói Marko Mrsic a vizes világbajnokság férfi vízilabda tornáján a 7. helyért játszott Magyarország - Montenegró mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. július 3-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Eb-negyeddöntő - Ellenfelet kapott a magyar férfi vízilabda-válogatott

Az első két negyedben beragadt Montenegró Románia ellen, aztán a "vízen járt".

Montenegró válogatottja lesz a címvédő magyar csapat negyeddöntős ellenfele a Splitben zajló 35. vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, miután 13-8-ra legyőzte a román együttest a nyolc közé jutásért vívott vasárnapi mérkőzésen.

Az esélytelenebb románok a harmadik negyed elejéig jól tartották magukat a két büntetőt is hárító és bravúrt bravúrra halmozó kapusuknak köszönhetően, akkor 6-6-nál még utoljára döntetlen volt az állás, ezt követően viszont egyértelműen kijött a két gárda közti tudáskülönbség.

A férfi tornán szereplő 16 csapatot négy kvartettbe osztották, amelyekből a csoportelsők rögtön a negyeddöntőbe jutottak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a nyolc közé kerülésért. A D jelű kvartettet imponáló magabiztossággal megnyerő magyarok kedden találkoznak a Duna Arénában rendezett legutóbbi Eb-n bronzérmes Montenegróval.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, negyeddöntőbe jutásért:

Montenegró-Románia 13-8 (2-3, 4-2, 3-2, 4-1)

a 13-16. helyért:

Németország-Szlovákia 18-7 (4-1, 6-2, 3-0, 5-4)

Málta-Szlovénia 13-9 (3-2, 2-3, 3-3, 5-1)

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×