Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
318.85
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
A veszprémi Blaz Blagotinsek (b) és a szegedi Bodó Richárd (j) a férfi kézilabda NB I döntőjének visszavágóján játszott Telekom Veszprém – Pick Szeged mérkőzésen a Veszprém Arénában 2022. június 11-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Kemény csoportba került a Fradi és a Szeged

A címvédő Barcelonával is azonos csoportba került a magyar bajnok Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája sorsolásán.

A férfi BL végjátékában 2010 óta rendeznek négyes döntőt, és a katalánok voltak az elsők, akik a kölni tornán meg tudták védeni címüket, mivel a tavalyi sikerüket követően idén is győztek. Az idei fináléban hétméteres-párbajban nyertek a lengyel Kielce ellen, amely szintén a Szeged csoportjába került.

A Bécsben megtartott sorsoláson elhangzott, hogy mindkét magyar csapatnak lesz német, francia, lengyel és dán ellenfele.

Az előző szezonban BL-negyedik és bajnoki ezüstérmes Telekom Veszprém megkapta a lengyel Orlen Wisla Plockot is, amelyet korábbi vezetőedzője, a spanyol Javier Sabaté irányít, keretében pedig ott van a veszprémi nevelésű Fazekas Gergő. Szintén a bakonyiakhoz került Máthé Dominik új csapata, a francia Paris Saint-Germain is. Leimeter Csaba együttese, a horvát PPD Zagreb is a veszprémieknek jutott.

Az első fordulót szeptember 14-15-én rendezik, a mérkőzéseket minden esetben szerdán és csütörtökön játsszák.

A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első és a második közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pedig a rájátszás első fordulójába.

Az ukrajnai háború miatt az orosz Csehovszkije Medvegyi és a fehérorosz Meskov Breszt nem indulhat az európai kupaporondon, az ukrán Motor Zaporizzsja pedig a német másodosztályban szerepel majd, és a BL helyett az Európa-ligában indul. A kétszeres BL-győztes északmacedón Vardar Szkopjét anyagi okok miatt kizárták.

A négyes döntőt jövőre is a kölni Lanxess Arénában rendezik.

A nőknél a Ferencváros a Szikora Melindát foglalkoztató német bajnok Bietigheimmel, a Győr pedig Korsós Dorina csapatával, a román bajnok Rapid Bucuresti-tel is azonos csoportba került. A 32-szeres válogatott kapus Szikora Melinda 2013 és 2019 között bajnoki címet és Magyar Kupát is egy-egy alkalommal nyert a Ferencváros színeiben. Jelenlegi együttesével az előző idényben a bajnokságban, a Német Kupában és az Európa-ligában is veretlenül győzött.

A háromszoros válogatott balszélső, Korsós Dorina 2011 és 2017 között volt a Győri Audi ETO KC játékosa, így ötszörös bajnoknak, ötszörös Magyar Kupa-győztesnek, illetve háromszoros BL-aranyérmesnek mondhatja magát.

A Bécsben megtartott sorsoláson kiderült, hogy norvég, dán, francia és román ellenféllel mindkét magyar együttes találkozik. A címvédő norvég Vipers Kristiansand az FTC csoportjába került, így a magyar fővárosba visszatért Tomori Zsuzsanna pályára léphet előző idénybeli csapattársai ellen is.

Az első fordulót szeptember 10-11-én rendezik, a mérkőzéseket minden esetben szombaton és vasárnap játsszák.

A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első kettő közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik pedig a rájátszás első körébe.

Az ukrajnai háború miatt az orosz Rosztov-Don és a CSZKA Moszkva nem indulhat az európai kupaporondon.

A négyes döntőt jövőre is a budapesti MVM Dome-ban rendezik.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×