Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Sevilla, 2018. július 27.Nebojsa Vignjevic, az Újpest szerb vezetőedzője utasításokat ad játékosainak a pályaszélről a labdarúgó Európa Liga második selejtezőfordulójában játszott Újpest FC-Sevilla első mérkőzésen a sevillai Sánchez Pizjuan Stadionban 2018. július 26-án. A fővárosi együttes 4-0-s vereséget szenvedett idegenben. (MTI/EPA/José Manuel Vidal)
Nyitókép: MTI/EPA/José Manuel Vidal

Távozik a Honvéd edzője

Nebojsa Vignjevic közös megegyezéssel szerződést bontott a Budapest Honvéd labdarúgócsapatával.

Az 54 esztendős szerb trénert február elején Horváth Ferenc utódjaként nevezték ki a kispestiek kispadjára, irányítása mellett az együttes az NB I-ben a kilencedik helyen végzett, csak az utolsó fordulóban vált biztossá bennmaradása az OTP Bank Ligában. Vignjevic - a klub honlapja alapján - 15 bajnoki és két Magyar Kupa-mérkőzésen irányította a Honvédot, az NB I-ben négy győzelem, hat döntetlen és öt vereség volt a mérlege, míg a kupában egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el, a csapat a negyeddöntőben búcsúzott.

Az új vezetőedző személyéről hamarosan tájékoztatást ad a klub.

Vignjevic edzői karrierjét hazájában, Szerbiában kezdte, dolgozott a szerb U21-es válogatott másodedzőjeként, volt az OFK Grbajl, a Rudar Pljevlja, a Hajduk Kula, illetve a Rad szakvezetője. A 2009/10-es idényben bajnok és kupagyőztes lett a montenegrói Rudar Pljevlja kispadján, a 2012/13-as szezonban pedig bronzéremig vezette a Vojvodinát. A szakembert 2013 őszén nevezték ki az Újpest vezetőedzőjének. A lila-fehéreket 258 mérkőzésen vezette, kétszer nyert Magyar Kupát, egyszer Szuperkupát, valamint egy bronzérmet is szerzett a gárdával. Az Újpesttől 2020 nyarán távozott, ezután a lett Liepeját irányította, amellyel bajnoki bronzérmet szerzett és kupadöntőbe vezette a gárdát.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×