Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A győri Stine Oftedal (b2) és Henny Ella Reistad, a dán Esbjerg játékosa (b) a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott Győri Audi ETO KC - Team Esbjerg mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2022. június 4-én.
Nyitókép: Kovács Anikó

Időben ébredt, BL-döntőbe jutott a Győr

Második félidei remek játékának köszönhetően 32-27-re nyert a Győr a dán Esbjerg ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így 2019 után ismét fináléba került.

A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője idén az MVM Dome-ba költözött, ám a 20 ezres aréna nem telt meg teljesen a csúcseseményre. Összesen 14800 nézőt jelentettek, ami így is világcsúcs, női kézilabdameccset ennyien még nem láttak. A győriek voltak a legtöbben és a leghangosabbak, már a bemutatásnál nagyszerű hangulatot teremtettek.

A Győr ötször nyerte meg a BL-t, négyszer a négyes döntő bevezetése óta, de legutóbb még 2019-ben. A 2020-as sorozat félbeszakadt, tavaly pedig harmadik lett a csapat egy edzőváltás után. Most Ambros Martinék célja az volt, hogy visszaüljenek a trónra, és a magyar bajnoki cím után újabb trófeát gyűjtsenek be. Az Esbjerg először jutott a négyes döntőbe, igaz, játékosai többsége nem nevezhető rutintalannak. Mindkét együttes egy csalódás után próbált javítani: a Győr a Magyar Kupa döntőjét veszítette el, az Esbjerg pedig a dán bajnokság fináléját.

Az ETO-ban teljesen felépült Stine Oftedal, és Ambros Martin nem cserélt védekezés és támadás között az első percekben, ám ettől nem lett gyorsabb a csapat játéka, az Esbjerg rendre vissza tudott zárni. A Győr átlövésekből veszélytelen volt, a dánok viszont nem, Reistad és Breistol vezetésével jól kezdtek, a 12. percben 7-4-re vezettek. Az ETO kettős emberelőnye sem hozott változást, de az biztató volt, hogy a kapuban Silje Solberg remekelt, hetest is védett – az ellenfélnél játszott iktertestvére, Sanna.

Budapest, 2022. június 4.
A győri Anne Mette Hensen (k), valamint Mette Tranborg (b) és Ide Ingstad (j), a dán Esbjerg játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott Győri Audi ETO KC - Team Esbjerg mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2022. június 4-én.
MTI/Kovács Anikó
Budapest, 2022. június 4. A győri Anne Mette Hensen (k), valamint Mette Tranborg (b) és Ide Ingstad (j), a dán Esbjerg játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott Győri Audi ETO KC - Team Esbjerg mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2022. június 4-én. MTI/Kovács Anikó

A Győr igyekezett, de sokáig nem tudta utolérni az Esbjerget, a dán csapat mintha könnyebben szerezte volna góljait - Reistad mellé felnőtt a beálló Ingstad és Tranborg -, és védekezésben is határozottabb volt. A dél-koreai Rju beállása lendített a magyar alakulat támadójátékán, a 25. percben emberelőnyben, hetesből sikerült egyenlíteni (13-13). A nyitott védekezés nem ízlett az Esbjergnek, és Blohm hidegvérű ejtése után az ETO állt jobban az első félidő hajrájában, az 5. perc után vezettek újra a győriek. A szünetre döntetlennel (15-15) vonultak a felek, mivel Oftedal betörése után Poulsen védeni tudott.

A Győr a szünetben rendezni tudta a sorokat, és gyorsabb játékra váltva két góllal ellépett. Az Esbjerg emberelőnyben tudott egyenlíteni, de az ETO két irányítója zseniális megoldásai révén újra kettővel vezetett: Oftedal végigszlalomozott a védők között, Nze Minko pedig labdát szerzett nagyszerű érzékkel (20-18). Sőt, Pintea gólja után tovább nőtt az előny, ám a román beálló rossz helyen futott vissza, ezért kiállították. Az emberelőny alatt az Esbjerg nem tudott jelentősen közelebb kerülni, sőt, egy videózás után Myers is büntetést kapott.

A 44. percben Blohm remek beállógólja után először volt négy a győri előny, de az Esbjerget az sem törte meg, hogy Tranborgot elveszítette harmadik kiállítása után, 24-22-re visszajött. Csak azért nem közelebb, mert Leynaud kivédte Reistad hetesét. Az utolsó előtti győri meccsét játszó francia kapus egy átlövést is megfogott, és az a magabiztosság sugárzott belőle, ami az egész csapatból. Leynaud megbabonázta az ellenfelet, szélről és átlövésből sem tudnak neki gólt lőni, az Esbjerg így sokáig 23 gólon ragadt. A győriek közben nyugodtan lassíthatták a támadásokat, ekkor főleg a szélsők voltak biztoskezűek (28-23).

A hajrában is tartotta előnyét az ETO, amely jobban bírta erővel, mint ellenfele. Két perc volt még hátra, de hatgólos előnyben Ambros Martin már mosolyogva pacsizhatott le a kispadon ülőkkel. A végén még az is belefért, hogy pár támadást elszórjanak a győriek. Az utolsó momentum pedig Leynaud védése volt az elődöntőben, a kapus remeklése kulcsfontosságú volt a sikerhez.

A vasárnapi döntőben a Metz vagy a címvédő Vipers lesz a győriek ellenfele.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×