Infostart.hu
eur:
379.26
usd:
319.39
bux:
126964.02
2026. február 14. szombat Bálint, Valentin

Nagy fordítás után írt történelmet a Fehérvár

A Hydro Fehérvár AV19 háromgólos hátrányt követően 5-4-re győzött kedden az olasz HC Pustertal Wölfe vendégeként az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén, és így összesítésben 4-0-s eredménnyel bejutott az elődöntőbe.

Kedden nem indult jól a mérkőzés a Fehérvár számára, amely a 8. percben hátrányba került. A hazaiak a 11. percben megduplázták előnyüket, az első harmadszünetben pedig már hárommal vezettek. A második felvonásban aztán összejött a vendégeknek az első találat, és a harmad második felében 4:17 perc alatt lőtt három góljukkal megfordították az állást. A mérkőzés és azzal együtt a párharc az 59. percben dőlt el, amikor Bartalis István megszerezte a Fehérvár ötödik találatát. A búcsúzó olaszok az utolsó percben felzárkóztak ugyan egygólos különbségre, de a hátralévő nyolc másodpercben már nem sikerült egyenlíteniük.

A Fehérvárnak a mostani a 15. idénye az osztrák bázisú ligában, hetedik alkalommal került a rájátszásba, de a negyeddöntőn most először jutott túl.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor az évértékelőn: 2026 a győzelem éve lesz
összefoglaló

Orbán Viktor az évértékelőn: 2026 a győzelem éve lesz

A huszonnyolcadik évértékelő beszédét tartotta Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban. A szuverenitás nemzeti érdekünk, és mi soha nem engedjük meg, hogy elvegyék a vétójogunkat – mondta. A miniszterelnök szerint „a Brüsszel–nagytőke–Tisza koalíció” háborúba akarja vinni az országot, hogy elvegyék az emberek pénzét. Amíg nemzeti kormány van, nem, nem és nem: nem küldünk fegyvereket, nem küldünk pénzt, és nem vihetik el a fiataljainkat a háborúba – mondta Orbán Viktor, aki szerint a 2026-os a győzelem éve lesz: a családoké, a fiataloké, Magyarországé és a Fidesz–KDNP-é.
inforadio
ARÉNA
2026.02.16. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×