Infostart.hu
eur:
355.92
usd:
311.93
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője (b2) pályabejárást tart csapattársaival a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Eifel Nagydíjának otthont adó nürburgi Nürburgring versenypályán 2020. október 8-án. A futamot október 11-én rendezik.
Nyitókép: Matthias Schrader

Csupa pozitív nyilatkozat a nürburgringi F1-futam ügyében

A Nürburgring irányítói közölték: ahogy korábban, úgy most is készen állnak tárgyalni arról, hogy a Forma-1 visszatérjen a pályára.

Ezt arra reagálva jelentették ki, hogy Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója egy nappal korábban úgy nyilatkozott, szeretné, ha ismét rendezhetnének Német Nagydíjat, de az országból kevés ilyen irányú érdeklődést tapasztal.

A Nürburgring 2020-ban, a koronavírus-járvány ideje alatt beugróként otthont adott az Eifel Nagydíjnak, hivatalos Német GP-t azonban legutóbb 2019-ben, Hockenheimben rendeztek. A Forma-1 jelenlegi első számú csapata, a Mercedes német, az ország pedig Sebastian Vettel, illetve Mick Schumacher révén két pilótával is képviselteti magát a mezőnyben.

"Továbbra is az az álláspontunk, hogy nagyon is el tudunk képzelni egy Forma-1-es futamot a Nürburgringen, de csak gazdaságilag ésszerű keretek között" - mondta a létesítményt üzemeltető cég szóvivője, Alexander Gerhard.

A Nürburgring korábban állandó helyszíne volt a száguldó cirkusznak, majd a 2000-es évek közepétől 2013-ig - gazdasági okokból - a Hockenheimringgel felváltva volt a németországi futam házigazdája. Gerhard szerint ez a modell a jövőben is működhetne.

Domenicali azt mondta, hogy mindenképpen szeretne helyi promóterekkel és üzletemberekkel nyíltan tárgyalni, s megtalálni a lehetőségét a Német GP visszatérésének.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×