Infostart.hu
eur:
385.07
usd:
332
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megint győzött a Kisvárda

A Kisvárda 2-1-re nyert a vendég Gyirmót ellen a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A hazai csapat, amely a teljes második félidőt emberhátrányban játszotta le, a címvédő Ferencváros idegenbeli legyőzése után gyűjtötte be ismét a három pontot.

Nem esett egymásnak a két csapat, negyedóra elteltével azonban a hazaiak enyhe mezőnyfölénybe kerültek, a vendégek pedig többnyire ellentámadásokból próbáltak veszélyeztetni. A játékrész közepén intenzívebbé vált a mérkőzés, mindkét oldalon akadt egy lesen elakadt veszélyes támadás, de egyébként nem alakult ki komoly helyzet. Bő fél óra elteltével jutottak vezetéshez a kisvárdaiak, akik ekkor éppen egy gyirmóti akciót megakasztva kontrából voltak eredményesek. Nem sokáig örülhettek azonban: szabadrúgás után csúsztatásból gyorsan egyenlített a vendégcsapat.

A félidő hajrájában Ötvös sárga lapot kapott, majd videoelemzést követően a játékvezető ezt visszavonta, és pirosat mutatott fel, mert a hazaiak középpályása beletalpalt Nagy vádlijába.

A második félidőből tíz perc telt el, amikor visszavette a vezetést az emberhátrányban játszó Kisvárda. Ezután sokat támadott a Gyirmót, akadtak is egyenlítési lehetőségei, de ezekkel nem tudott élni. Egyre jobban betömörült saját kapuja elé a hazai együttes, és szervezetten védekezve őrizte az eredményt.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×