Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
319.27
bux:
143084.35
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Twitter/International Champions Cup

Onódi Ákos az Aston Villában: az adrenalin jót tesz a teljesítményemnek

A csapat fiatal magyar kapusa, Onódi Ákos azt mondta: korai még arról beszélni, hogy mikor mutatkozhat be a labdarúgó Premier League-ben, addig ugyanis még sok munka vár rá.

A 19 éves hálóőr védte a koronavírus-fertőzések miatt tartalékosan felálló birminghami csapat kapuját pénteken, az FC Liverpool elleni FA Kupa-mérkőzésen, s bár 4-1-re kikaptak, sok dicséretet kaptak az összecsapás után.

A győri nevelésű Onódi 2018 nyarán igazolt az Aston Villához, ahol akkor az U18-as kerethez tartozott, majd fél évvel ezelőtt került az U23-as együtteshez.

A magyar játékos az M1 aktuális csatornának vasárnap elárulta: már korábban is volt olyan helyzet a pályafutása során, amikor váratlan szituációban kellett bizonyítania, és úgy érzi, éppen akkor ment neki a legjobban a játék.

"A hirtelen stresszhelyzet, az adrenalin jót tesz a teljesítményemnek" - fogalmazott.

Mint mondta, bár kevés idő állt a rendelkezésükre, próbáltak a lehető legalaposabban felkészülni az ellenfélből, és szerinte ez sikerült is. Szerinte ezt az is bizonyítja, hogy a meccs után dicsérő szavakat kaptak a rivális vezetőedzőjétől, Jürgen Klopptól, Georginio Wijnaldum, a Liverpool középpályása pedig neki személyesen is mondta, hogy meglepődtek, mennyire szervezetten játszott az Aston Villa, s hogy milyen nehéz volt a védelmükön átvinni a labdát.

Onódi Ákos, akinek nyolc védése volt a meccsen, nyár óta minden nap a felnőtt csapattal edz, ennek ellenére úgy véli, még korai lenne a bemutatkozása az első gárdában.

"Nagyon sok munka és tapasztalat kell még ahhoz, hogy esetleg a későbbiekben debütálhassak a Premier League-ben és ott is meg tudjam állni a helyemet" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×