Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Bódog Tamás, a Diósgyőr vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Diósgyőri VTK - Debreceni VSC mérkőzésen Mezőkövesden 2017. december 9-én. Diósgyőri VTK - Debreceni VSC 3-2.
Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Három a magyar igazság - és harmadik az edző is - Kisvárdán

Bódog Tamás lett a labdarúgó NB I tizedik helyén álló együttes vezetőedzője.

A Kisvárda FC honlapjának csütörtöki közlése szerint szombaton, a sereghajtó Kaposvár elleni hazai mérkőzésen már a 49 éves szakember irányítja az együttest. Elődje, Dajka László más beosztásban marad Kisvárdán.

A kisvárdai együttes 19 mérkőzésen 21 pontot szerzett az OTP Bank Ligában, ahol

öt forduló óta nyeretlen, négy vereség után szerdán 1–1-es döntetlent játszott az újoncként kieső helyen álló Zalaegerszeggel, amelyet három ponttal előz meg.

A Kisvárda vesszőfutása a bajnokságban azóta tart, amióta december elején a Magyar Kupában a harmadosztályú Péccsel szemben búcsúzott a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában.

Az együttes ebben a szezonban már másodszor váltott edzőt,

ugyanis októberben Miriuta László helyét Dajka László foglalta el.

Bódog 2006 óta edzősködik, dolgozott Németországban a Mainznál és az RB Leipzignél, Magyarországon a Videotonnál volt másodedző, majd a 2017 tavaszától egy éven át a DVTK-t irányította.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×